Amikor kiértem a ház elé, döbbenten néztem a lányokra, pontosabban Rimre, aztán felnevettem.
- Ezt meddig tartott felhúzni?
- Nagyon sokáig. De megérte!
- Na jó - kezdett bele Jinah, amint elindultunk a suliba. Én csak azt néztem, hogy Rim tud-e rendesen járni ebben a valamiben, de úgy tűnt, semmi gondja vele. - Ha a folyosón meglátjuk a fiúkat, megfordulunk, és beszaladunk a női mosdóba. Ha az ebédlőben közelednek felénk, akkor is fölpattanunk, és elszaladunk.
- Kár, hogy nem emlékszel arra a fiúra a bálból - nézett Rim Jinahra. - Lehet, hogy mellénk állna, és elijesztgetné a fiúkat. Az egy jó izmos srác volt. És Sora, a tiéd is. Mondjuk az nem hiszem, hogy meg tudott volna minket védeni.
- Én sem - ráztam a fejem. Azért az vicces lenne.
- Legalább egy tanárt kérdezzünk meg, hogy ebédeljen az ebédlőben.
- Á, az nem tartja őket vissza - mondta Jinah. - Meg a tanárok sem szoktak annyira figyelni.
- De akkor is... hátha.
Mondjuk nem lett belőle semmi, nem beszéltünk egy tanárral se. Viszont a rohanás taktikát kipróbáltuk.
Szokásosan haladtunk a folyosón, amikor velünk szemben megjelentek a fiúk Jonginnal az élen. Mindhárman földbe gyökereztünk, aztán Jinah és Rim megfordultak, és elrohantak. Én meg ott álltam, és azon gondolkoztam, hogy ez mennyire nevetséges. Mondjuk én is elfutottam, de ez valahogy mégis más volt. Én is ilyen szánalmasnak tűntem, amikor elfutottam?
Mire észbe kaptam a fiúk már ott voltak. Igen, el kellett volna futnom nekem is. De most már késő.
A fiúk félkört alakítottak, így be voltam szorítva a falhoz. Amikor megpillantottam Baekhyunt, és ahogy csillogó szemekkel néz rám, elfolytottam egy mosolyt.
- Máskor te szoktál elfutni. Mi van veled? - kérdezte Jongin.
- Nem tudom - vontam vállat.
Tetőtől talpig végigmért, ami zavarba hozott. Aztán úgy döntöttem cselekszem.
- Ebédnél találkozunk - közöltem, majd gyorsan átcsusszantam két fiú között, és sietősen a lány WC felé vettem az irányt, de az egyik srác megragadott a csuklómnál, és visszarántott. Farkasszemet néztünk egészen addig, amíg Jongin meg nem szólalt.
- Engedd, hadd menjen.
Döbbenten néztem rá. Ezt most komolyan mondta? Úgy tűnik igen, mert a fiú lazított a szorításon, majd el is engedett. Még egy pillanatig Jongin szemeibe néztem, aztán megfordultam, és elsiettem.
- Mi történt? - támadtak le azonnal a lányok, amint a mosdóba értem.
- Semmi. Elengedtek.
- Csak úgy?
- Aha.
Kérdőn néztek össze. Én sem értettem ezt az egészet. Talán beszélek este Baekhyunnal...
- Jó, ezt megúsztuk - mondta Jinah. - De az ebéd még hátra van, ne feledjétek.
- Hát persze - kaptam észbe. - Biztos azért engedtek el.
- Vagy mert egyedül nem akarnak bántani.
- Lehet. De most menjünk órára, két perc és becsöngetnek.
Szerintem eléggé idiótának nézhettek minket az ebédlőben, ahogy folytonosan forgattuk a fejünket. De mit mondjak, eléggé féltünk. Egymással szemben ültünk le, nehogy váratlanul meglepjenek minket hátulról. Lehet, hogy túlzásba vittük, de a lányok izgulása átragadt rám is.
- Hé - kapta föl hirtelen a fejét Rim. - Ott egy tanár.
Mi is odanéztünk, és valóban. A fizikatanár éppen leült egy kétszemélyes asztalhoz, nem sokkal utána pedig az angoltanár foglat helyet vele szemben.
- Hát ezt szívták - mosolygott Jinah. Visszajött a jókedvük. Mondjuk nekem annyira azért nem, mert ahogy a fiúkat ismerem, ez nem állítja meg őket. Mindenesetre most már nyugiban folytattuk az evést. Egészen addig, amíg valaki meg nem szólalt közvetlen mögülem.
- Sziasztok, lányok.
Összerándultam ijedtségemben. A srác nem zavartatta magát, leült mellém, majd közelebb is húzódott. A lányok kitágult szemekkel nézték a jelenetet, én meg hirtelen pánikba estem. Szinte reflexszerűen nyúltam a levesestálamhoz, és öntöttem a srác ölébe az egészet. Azzal a lendülettel föl is pattantam a helyemről, és elindultam az ajtó irányába, de beleütköztem Jonginba. Merthogy ott állt az egész csapat az asztal mögött. Gyorsan kikerültem őket, és elrohantam.
Amint beértem a női mosdóba, lerogytam, hátammal pedig nekitámaszkodtam a falnak. Lehet, hogy hideg volt, de pillanatnyilag a legkevésbé sem érdekelt. Feszülten vártam, mikor érkeznek meg a lányok.
Idegesen doboltam az ujjaimmal a padlón, egészen addig, amíg meg nem hallottam kintről Rim és Jinah nevetését, majd az ajtó nyílását.
- Mi volt? - kérdeztem azonnal, amint beléptek, és becsukták maguk után az ajtót.
- Fú hallod - kezdett bele izgatottan Rim. - Az a srác tiszta ideg lett. Nem számított erre a lépésedre.
- Ja, ráadásul a fiúk sem mertek semmit csinálni, mert mi is kezünkbe vettük a tányért - folytatta Jinah. - Meg a tanárok is elég gyakran pillantgattak felénk, úgyhogy gyorsan elhúztak onnan.
- Tényleg? - néztem nagy szemekkel.
- Aha. Ügyes voltál - mosolygott rám.
- Reflex volt - közöltem.
- Látnod kellett volna az arcukat - mondta Rim.
- Jobbnak láttam elhúzni onnan.
- Jól is tetted - bólogatott Jinah. - De most menjünk haza.
Otthon ültem az íróasztalomnál és a kezemben forgattam a telefonomat, miközben azon gondolkoztam, hogy hívjam-e fel Baekhyunt. Mindenképpen beszélni szerettem volna vele, de nem tudtam, hogy éppen a fiúkkal van-e, vagy sem. Végül az sms mellett döntöttem.
Hiba volt?
Ennyit írtam csak, de ezzel magába foglaltam minden kérdésemet.
Gyere át, akkor megtudod - jött a válasz azonnal. Hát jó. Akkor valószínűleg otthon van, és egyedül. És mivel nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mit mond, gyorsan elkészültem, és indultam is.
Még a lámpáknál is zöldet kaptam, ezért csak 10 percbe tellett, mire odaértem. Miután megnyomtam a csengőt, azonnal nyílt az ajtó.
- Szia - mosolygott rám kedvesen Baekhyun. Akkor biztosan nem vagyok akkora bajban.
- Helló.
- Gyere be - tárta ki előttem az ajtót.
Megint a szobájába mentünk. Azonnal előtörtek az előző nap emlékei, ami mosolyt csalt az arcomra. Aztán levágtam magam a fiú mellé az ágyra.
- Szóval... - kezdtem bele. - Hiba volt?
- Hogy visszatámadtál?
- Aha.
- Hát... A fiúk eléggé haragszanak rád - közölte, miközben az összekulcsolt ujjait nézegette.
- Bajban vagyok?
- Egy kicsit - felelte, majd egy zavart mosoly csúszott az arcára.
- Csak tudod... Megijedtem, és reflexszerű cselekedet volt.
Aprókat bólintott.
- Mindenesetre a fiúk nagyon terveznek valamit. Csak hogy számíts rá - nézett rám.
- Mit?
- Azt nem mondhatom el. Meg nem is tudom még.
- Hát akkor sokat segítettél - sóhajtottam.
- Csak szólni akartam, hogy készülj föl rá.
- De nem tudom mire!
- Én se - rázta a fejét.
Egy ideig csöndben néztünk magunk elé. Szóval valamit forgatnak a fejükben a fiúk, de hogy mit, az csak holnap derül ki.
- Miért engedtetek el csak úgy, amikor egyedül voltam? - kérdeztem, amikor eszembe jutott a kérdés.
- Nem tudom. Kai döntött így. Gondolom azért, mert az ebédlőben úgyis megkaptad volna. Csak akkor a többiekkel együtt... Ráadásul egyedül nem akartunk bántani. - Akkor jól sejtettem. - Az úgy az igazi, ha hárman vagytok.
- Ti fiúk olyan hülyék vagytok - ráztam a fejem, mire kérdőn nézett rám. - És te vagy a főhülye - néztem rá egy huncut mosollyal.
- Igen? - vonta föl mindkét szemöldökét, miközben neki is ott bujkált a mosoly az arcán.
Aztán hirtelen ajkait az enyémre tapasztotta, és óvatosan hátradöntött az ágyon. Négykézláb állt fölöttem, miközben még mindig nem vált el ajkaimtól. Beletúrtam a hajába, ezzel jelezve, hogy tetszik, amit csinál.
- Még mindig? - kérdezte, amikor fölemelte egy pillanatra a fejét.
- Igen - mondtam, majd kinyújtottam a nyelvem, de gyorsan vissza is húztam.
- Na majd megmutatom én nekem hova dugd a nyelved - vigyorgott, majd birtokba vette saját nyelvével az enyémet. Kicsit sem bántam. Sőt. Karjaimat nyaka köré fontam, ezzel közelebb húzva magamhoz.
Ismét kimondhatatlan boldogság fogott el, mint mindig, amikor ajkai enyémet kényeztették, és hajába túrhattam. testemet átjárta az izgatott bizsergés, és szívem olyan hevesen dobogott, mintha ki akart volna ugrani a helyéről. Egy-egy sóhaj törte csak meg néha a csöndet, meg ahogyan kapkodtuk a levegőt, de ettől függetlenül tisztán hallottuk, amikor nyílt az ajtó.
Mindketten oldalra kaptunk a fejünket, és akkor megláttam az ajtóban egy magas srácot. Ismerős volt, hamar is eszembe is jutott honnan. A bálról. Ő volt Baekhyunnak az a barátja, aki kétszer is odajött hozzánk.
Éppen elkaptam azt a pillanatot, amikor a "hoppá, rányitottam barátomra miközben egy csajjal van" pillantása átváltott a "rányitottam a barátomra, aki éppen Sorával van" pillantásra.
Baekhyun azonnal leszállt rólam, és kerek szemekkel nézett a fiúra.
- Ez most komoly? - ocsúdott fel a döbbenettől. Közben én is felültem, és zavartan nézegettem az ujjaimat.
- Várj, Chanyeol, hadd magyarázzam el!
- Te nem vagy normális - közölte, majd megfordult, de Baekhyun utána szaladt. Az ajtót becsapta maga után, ezért nem láttam, mi is történik kint pontosan. Fölpattantam az ágyról, az ajtóhoz szaladtam, és odatapasztottam a fülem, hogy halljam, mit beszélnek.
- Mondd, hogy az a csaj nem Sora.
- Hát... mondanám, de nem lenne igaz - vallotta be szégyenlősen Baekhyun.
- Nem veszem be, hogy együtt vagytok. Vagy forgatsz valamit a fejedben?
- Nem. Mi tényleg... együtt vagyunk. Annyira nem rossz. Mármint úgy értem... Jó vele. Jó fej. Szeretek vele lenni. - Úgy tűnt, eléggé zavarban van. - Jól van, ne nézz így rám - nevetett kínosan. - Sora tényleg jó fej. A többi lányról nem nyilatkozom.
- De legjobb barátnők...
- Az még nem jelent semmit. A mi csapatunkban is van egy-két ember, akikhez egyáltalán nem hasonlítunk, mégis jóban vagyunk.
- De ő is úgy öltözködik, meg minden...
- Annyira azért nem. Ő a legnormálisabb a három közül, ezt neked is be kell látnod. - A fiúk tényleg így gondolkodnak? Hogy én vagyok a legrendesebb? De kedvesek...
- Ja, igazad van. De azért mégis... Nem lehet, hogy valami hátsó szándéka van?
- Nem - közölte határozottan Baekhyun. - Már azelőtt megtetszettünk egymásnak, hogy tudtuk volna, kik is vagyunk igazából.
- Ja - esett le neki. - Ő volt az a csaj a bálból, ugye?
- Aha.
Egy ideig néma csönd volt, de nem mentem vissza a helyemre, mert tudtam, hogy még nincs vége a beszélgetésüknek.
- Ez gáz - mondta Chanyeol. - És egész végig együtt voltatok?
- Hát, igen. De ez csak a szombat estét, a vasárnapot, és a mai napot jelenti.
- Igaz... És ezután is végig kitartasz mellette?
- Igen.
- Ha a fiúk megtudják...
- Nem fogják.
- Remélem. Mert akkor iszonyatos balhéban lesz részed. Én még megértem, de a többiek... nem biztos.
- Tudom. De vigyázunk. - Baekhyun sóhajtott egyet. - Menjünk vissza.
Na ez volt az a pont, ahol fölugrottam, és visszaszaladtam az ágyhoz, ahol elvileg végig ültem. Még egy picit várnom kellett, de aztán nyílt az ajtó. Kínosan néztem Chanyeolra, aki ugyanolyan zavarban volt, mint én.
- Bocsi, hogy az előbb kiakadtam.
- Semmi baj. Megértem.
Kínos volt a csönd, ezért megköszörültem a torkom, aztán fölálltam.
- Akkor én most megyek is.
- Máris? - nézett rám kerek szemekkel Baekhyun.
- Aha. Nem akarok zavarni. Meg majd este még beszélünk.
- Oké - mosolygott.
Megint elég kínos szituációba kerültem. Nyilván nem fogok úgy elköszönni úgy, ahogyan szeretnék... Nem Chanyeol előtt. Végül csak intettem egyet, és elindultam kifelé.
- Öhm.. Nyugodtan elköszönhettek egymástól rendesen - szólt kínosan Chanyeol.
- Köszi, de...
Baekhyun mosolyogva mellém lépett, és rövid, de lágy csókkal ajándékozott meg. Amikor elváltunk, éreztem, hogy rákvörös a fejem.
- Akkor sziasztok - köszöntem el tőlük, majd hazasiettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése