9.fejezet

Biztosan nem látta, hogy egyre közelebb viszem arcom, mert még mindig behunyt szemmel mosolygott. Amikor aztán ajkaimat övére tapasztottam, teljesen ledöbbent. Tovább csókoltam, és kezemet a nyakára csúsztattam, mire észbe kapott, és visszacsókolt. Keze végigvándorolt a vállamtól egészen a derekamig, ahol megragadott, és magára húzott. Így sokkal kényelmesebb volt, mint négykézláb támaszkodni fölötte. Kezdtünk egyre jobban belemelegedni, egyre vadabbul faltuk egymás ajkait, míg végül levegőhiány miatt szétváltunk. Fölemelkedtem, azaz a csípőjén ültem, és az arcát vizslattam. Persze ő is kapkodta egy kicsit a levegőt, aztán a szemembe nézett, és összeráncolta a szemöldökét.
- Mi a baj? - kérdeztem, és megint fölé hajoltam, de most elfordította a fejét, és leemelt magáról. Ott ültem mellette, miközben ő alkarját térdén támasztotta, és lehajtotta a fejét. Fogalmam sem volt, hirtelen mi történt. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet csak úgy letámadni. Viszont akkor miért viszonozta? Nekem nagyon úgy tűnt, mintha ő is élvezte volna.
A kezeimet morzsolgattam, és vártam, hogy szólaljon meg. Először sóhajtott egyet, majd hátradőlt a kanapén, és oldalra, azaz felém fordította a fejét.
- Ez... olyan... nehéz - mondta, és láthatólag nagyon kereste a szavakat.
- Micsoda? - kérdeztem.
- A csók közben... tisztára beleélem magam. Élvezem is - bólogatott - aztán kinyitom a szemem, és te vagy előttem - fintorgott. - Mármint - nézett rám riadtan, és azonnal magyarázásba kezdett, mert rájött, hogy ez rám nézve elég bunkó volt. - Úgy értem az a lány van előttem, akit a fiúkkal... szépen szólva lenézünk. Érted, mire gondolok? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Igen, értem - feleltem, és én is hátradőltem. Nem akartam, hogy ilyen nehéz legyen neki. Ha ilyen rossz neki, akkor inkább ki se nyissa a szemét...
- Van egy kendőd? - kérdeztem, mert hirtelen támadt egy ötletem. - Vagy legalább valami hasonló? - reménykedtem.
- Szerintem van - gondolkodott, majd fölkelt és elindult a szobájába, én pedig követtem. Elkezdett turkálni a ruhái között, egészen addig, amíg elő nem húzott egy fekete kendőt a szekrényből.
- Ilyen jó? - kérdezte. Valószínűleg nem egészen értette, mit szeretnék vele.
- Tökéletes- mondtam. Odaléptem hozzá, és miután kivettem a kezéből az anyagot, mögé mentem, és szeméhez emeltem az anyagot.
- Várj - szólt. - Neked is bekötjük?
Erre nem tudtam mit válaszolni, így egy ideig engem nézett, de mivel nem kapott választ, ismét a szekrényéhez lépett, és előkapott egy ugyanolyan színű és anyagú kendőt. Aztán visszasétált hozzám, és óvatosan bekötötte a szemem. Furcsa volt, hogy hirtelen a feketeségen kívül semmit nem láttam.
- Huh - mondta - ez nagyon furcsa. - Ebből egyértelműen azt vettem ki, hogy ő is eltakarta a szemeit.
- Várjál, hol vagy? - kérdeztem, és elkezdtem tapogatózni a levegőben, hogy elérjem. Egy ideig csak a levegőt markolásztam, aztán mellkasát értem, mire megragadott a kezemnél, és magához húzott. Keze a nyakamra tévedt, ujjai lassan haladtak arcomig, aztán amikor megtalálta a számat, ajkaival kezdte kényeztetni azt.
Furcsa volt, hogy nem láttam semmit. Jó, eddig sem volt nyitva a szemem csók közben, de ez most valamiért mégis más volt. Tényleg csak az érzésre koncentráltunk, semmi másra.
Amikor szétnyitottam ajkaimat, hogy utat engedjek nyelvének, szorosabban húzott magához, így majdnem minden testrészünk egymásnak préselődött. Végigsimítottam karján, nyakán, majd - amennyire a kendő engedte - beletúrtam a hajába. Az ő keze a derekamról a fenekemre csúszott, amibe bele is markolt. Ajkaimat nehezen elválasztatottam övétől, hogy nyakát kényeztethessem, aztán pólóját kicsit arrébb húztam, hogy áttérhessek a kulcscsontjára. Amikor nyelvem véletlenül puha bőréhez ért, felsóhajtott. Elkezdtem szívogatni, de hamar rájöttem, hogy nem ajánlatos nyomot hagyni rajta. A végén még észreveszik a fiúk, elkezdenek kérdezősködni, és ezt lehetőleg szerettem volna elkerülni. Így is elég nehéz lesz titokban tartani ezt az egészet. Gondolni se mertem rá, mi történik, ha a többiek megtudják... Kimagyarázni sem olyan könnyű, mert kötve hiszem, hogy bárkit is meghatna, ha közölném, hogy tényleg kedvelem őt. A lányok főleg nem. Ők azt mondanák, hogy vannak sokkal jobb pasik is, hogy csak elcsábította a fejem, meg biztos van valami hátsó szándéka...
Úgy tűnt, ez a szembekötős-dolog bevált, mert Baekhyun kezdte egyre jobban beleélni magát, mondjuk én is. Az idő és a tér összefolyt, már fogalmam sem volt, mióta csináljuk, de nem is érdekelt, csak az, hogy abba ne hagyjuk.
A fiú keze először csak játszadozott fölsőm aljával, aztán be is nyúlt alá. Ahogy megéreztem hosszú ujjait hátamon, egy picit kirázott a hideg.
Furcsa érzések kavarogtam bennem, mert olyan dolgokat tapasztaltam, amilyet ezelőtt soha. Szívem majd kiugrott a helyéről, olyan hevesen vert, és liftezett a gyomrom. Kezdtem elveszíteni a józan eszemet. Ahogy ajkaival áttért nyakam kényeztetéséhez, kezdtem érezni, hogy alig állok meg remegő lábaimon. Gondolom megérezte, hogy erősebben kell tartania, mert megkérdezte:
- Szerinted eltalálunk az ágyig?
- Én biztos nem - lihegtem, mire ő is kifújta a levegőjét, és kezét kihúzta pólóm alól.
- Gyere - mondta, mire megragadtam a karjánál, és szépen lassan követtem. Azonnal rájöttem, amikor megtalálta a célt, mert a hangok alapján ítélve belerúgott.
- Áu, ez fájt - panaszkodott.
Amint kitapogattam az ágy körvonalát, meg a takarót, fölmásztam rá, és kényelmesen elhelyezkedtem rajta. Nemsokára éreztem, ahogy Baekhyun is elhelyezkedik fölöttem, de nem nehezedett rám teljes testsúlyával, ebből következtettem, hogy valószínűleg könyököl.
Körülbelül ott folytattuk, ahol abbahagytuk, csak most én húztam fel háta közepéig a pólóját, és kezdtem el játszadozni ujjaimmal puha bőrfelületén.
Szinte elvesztem a boldogságban, ahogy ajkaink kényeztették egymást. Még adott egy cuppanós puszit a számra, aztán kezével a fejem mögé nyúlt, és elkezdte kilazítani a kötést. Amikor lekerült rólam a kendő, a hirtelen támadt világosság miatt először pislognom kellett párat, aztán láttam is valamit. Nem is akármit.
- Mióta nincs rajtad? - néztem mélyen Baekhyun szemeibe.
- Amióta belerúgtam az ágyba - mosolygott. - Már nagyon zavart, hogy nem látok semmit.
- És nem zavar, hogy... én...
- Muszáj lesz megszoknom. Annyira már nem is zavar. És amúgy is, csak nézegethetem a barátnőm arcát.
- Barátnő? - néztem rá nagy szemekkel.
- Aha - vigyorgott, majd újra megcsókolt. Engem meg szétvetett a boldogság. Ez azt jelenti, hogy igenis együtt leszünk...
Ajkai ismét az enyémre tapadtak.
Egész jól elvoltunk... egészen addig, amíg meg nem csörrent a telefonom. Gyorsan fölpattantam, és a táskámhoz rohantam.
- Igen? - szóltam bele.
- Hol vagy!? It várunk a házatok előtt - panaszolta Jinah.
- De... nem vagyok otthon.
- Tudom! Hol vagy?
- Öhm... Bevásárolni - jutott eszembe hirtelen egy ötlet.
- Jól van - sóhajtotta. - Akkor megvárunk itt. De siess! - Azzal letette.
- Na kösz - néztem a telefonom kijelzőjére.
- Mi az? - kérdezte Baekhyun, aki azóta fölült az ágyon.
- A lányok várnak - közöltem.
- Oké, akkor menjél - mosolygott kedvesen.
Sajnáltam, hogy így egyik másodpercről a másikra el kellett szakadnunk, de nem volt más választásom.
- Majd este beszélhetünk még.
- Hát ha megadod a telefonszámodat - nézett rám.
- Ja, persze - nevettem, majd miután a kezembe adta a telefonját, bepötyögtem a számomat.
- Akkor... szia - mosolyogtam, mire Baekhun odajött hozzám, és egy jó hosszú csókkal elbúcsúzott tőlem.

A lányok tényleg ott vártak a házunk előtt. Hogy miért nem mentek be? Fogalmam sincs. Talán mert az túl logikus lenne.
- Na végre itt vagy - mondta Rim. - Ezer éve várunk.
- Ha előre szóltatok volna, nem lenne okotok panaszra.
- Jól van, de vasárnap általában otthon szoktál lenni. - Sóhajtottam egyet, mert azért igazuk volt.
- Amúgy - nézett rám fintorogva Jinah. - Mi ez rajtad?
- Egy szürke pulcsi - vontam meg a vállam. - Jó, jó, tudom. De kényelmes.
Szerencsére nem is szóltak többet, hanem bejöttek a házba, és közösen fölmentünk a szobámba.
- Szóval, ki az a srác, akivel elmentél? - kezdett bele azonnal Rim. Mindketten elterpeszkedtek az ágyon, és kérdőn néztek rám.
- Nem tudom. Csak hazakísért, semmi más nem volt - hazudtam.
- Ajj, azt hittem valami izgi - nézett rám csalódottan Rim.
- Én is örültem volna neki - vontam meg a vállam. - És veled, Jinah, mi volt? Megtaláltak a fiúk? Mármint a rosszak - helyesbítettem.
- Aha. De szerencsére nem bántottak. És a jók is megtaláltak - vigyorgott.
- Láttuk - nevetgélt jókedvűen Rim. - Jé - kapta fül a fejét -az ott milyen maszk? - Én is odanéztem, és akkor észrevettem, hogy Baekhyun álarca még mindig ott hever az asztalon.
- Öhm... - gyorsan gondolkoztam a válaszon, de hirtelen semmi nem jutott az eszembe.
- Ez egy fiúé - pattant föl Rim, majd odaszaladt, és a kezébe vette. Aztán kérdőn nézett rám.
- Ja, igen. Odaadta nekem - vontam vállat.
- Akkor láttad az arcát.
- Nyilván.
- És? Helyes? - Rim tisztára fel volt pörögve. Nagyon jó kedve volt.
- Aha - mosolyogtam, ahogy eszembe jutott Baekhyun.
- Jujj, de jó. De tényleg nem tudod, ki az?
- Nem - ráztam meg a fejem.
- A nevét se?
- A nevét se - nevettem. - De most váltsunk témát - kértem.
- Miért?
- Mert eleget beszéltem! Most meséljetek ti is valamit!
- Oké.
Vagy egy órán keresztül beszélgettünk még, és szerencsére a téma, amit annyira kerülni akartam, nem is jött föl.Viszont amikor arról beszéltünk, hogy vajon a fiúk mit csinálnak majd hétfőn a suliban, elkalandozott a figyelmem. Leragadtam Baekhyunnál.
Amikor este elmentek a lányok, küldtem Baekhyunnak egy sms-t, hogy elmentek a lányok. Két perc múlva csörgött is a telefonom.
- Szia - köszöntem bele boldogan.
- Szia. Milyen volt a lányokkal? - kérdezte udvariasan, de fogadni mertem volna, hogy nem érdekli túlzottan.
- Mint mindig.
- Akkor jó. Figyelj, szerintem ma már nem megyek át, mert késő van.
- Oké, nem baj.
- Viszont valami meg kell beszélnünk.
- Igen?
- Szóval, nálunk általában Jongin szokott rábökni az emberekre, hogy ki mit csináljon... szóval ha holnap nekem adja azt a feladatot, hogy köpőcsövezzelek le, akkor nem mondhatom azt, hogy nem. Vagyis mondhatom, de mindenki hülyének nézne.
- Köpőcsövezés? Ez komoly? - kérdeztem.
- Nem - nevetett. - Csak az jutott hirtelen az eszembe. De ha holnap te pont rám leszel kiosztva, akkor ne haragudj meg rám, vagy ilyesmi, oké?
- Jó. Értem mire gondolsz. Nem várhatom el tőled.
- Köszönöm.
- Szerintem holnap is vihetek váltóruhát - sóhajtottam, miközben az asztalomon lévő tollal matattam.
- Váltóruhát viszel? - kérdezte döbbenten.
- Hát figyelj, minden nap leöntötök valamivel. Mit csináljak?
- Végül is... nem is rossz ötlet.
- Holnap is szükségem lesz rá? - kérdeztem.
- Nem tudom. A suliban beszéljük majd meg, mi legyen. - Erre a kijelentésre csak sóhajtottam egyet. - Amúgy ma anyuék meglátták a palacsintát, és ettek is belőle - váltott gyorsan témát.
- Igen? És?
- Nagyon ízlett nekik. Majd máskor is csinálhatunk ilyet.
- Oké - egyeztem bele. - Meg a filmet se néztük végig - jutott eszembe.
- Jobb dolgunk volt - nevetett.
- Hát az biztos - bólogattam.
- Na jó, most hagylak. Akkor holnap találkozunk.
- Aha. Jó éjt!
- Neked is, Sora.