17.fejezet

Reggel eléggé fáradtan sétáltam a szekrényemhez. Nagyokat ásítottam, miközben kihalásztam egy nadrágot, és egy csinos blúzt. Magamra kaptam őket, aztán lesétáltam a konyhába, hogy egyek valamit, de útközben megakadt a szemem a kanapén, pontosabban a támláján fekvő egyenruhán. Teljesen megfeledkeztem róla. Azért volt itt, mert tegnap még meg akartam mutatni anyunak, de itt felejtettem. Visszavánszorogtam a szobámba, és átöltöztem.
A tükröm elé álltam, hogy szemügyre vehessem magam. Annyira tényleg nem volt vészes a kinézetem, csak kissé kényelmetlen volt a ruha. Eléggé furcsa lesz megszokni, hogy minden nap ebben legyek... Megigazítottam a galléromat, aztán egy sóhaj kíséretében elindultam reggelizni.

- Ez komoly!? - mért végig Jinah, amint bezártam magam után az ajtót. Őrajtuk természetesen nem az egyenruha volt. - Borzalmasan nézel ki!
- Kösz - morogtam.
- Ne haragudj, úgy értem ez a ruha borzalmas!
Vállat vontam, majd elindultunk.
- Miért húztad föl? Tudtad, hogy mi nem akartuk, ugye?
- Igen, tudtam. De ez olyan, mint a lógás. Mondtátok, hogy lógtok, és meg mentem suliba.
- De ez más - húzta a száját. - Hogy voltál képes felvenni ezt a borzadájt!?
- Úgyis hozzá kell szoknom - magyaráztam. - Mostantól mindig így leszünk.
- Ne is mondd - rázta a fejét. - Én ugyan föl nem húzom.
- Én se - szólt Rim is.
- Igazából azért is húztam föl - mondtam, - hogy ha a fiúk megint terveznek valami olyat, akkor legalább ezt tegyék tönkre.
Természetesen nem így gondoltam, de muszáj volt kitalálnom valamit.
- Szerinted lesz még balhé? - kérdezte döbbenten Rim.
- Nem tudom - ráztam a fejem. - Náluk sosem lehet tudni.
- Basszus tényleg - fintorodott el Jinah. - Hogyha csak hazudták, hogy befejezték, és ma is... A francba.
- Nem tudhatjuk.
Én igazából legkevésbé sem féltem. Inkább az izgatott, hogy Baekhyun ma már jön suliba. Elvileg.

Furcsa volt látni az egész sulit kékben, mindenkit ugyanabban a ruhában. Ezt nem lesz egy könnyű megszokni... Ráadásul mindenki minket bámult, mert most tényleg kiríttunk a tömegből, Jinah a fekete, bőr miniszoknyájával, Rim pedig az ugyancsak nagyon rövid, szakadozott farmerével. A két pár magassarkú cipő kopogása visszhangzott, mindenki más ugye lapos talpú lábbelit hordott. Kicsit kínos volt, főleg, hogy engem is megbámultak, mert velük voltam. Tudtam, hogy a fiúk nem fogják szó nélkül hagyni.
Amikor a lányok megtorpantak, én is megláttam őket. Baekhyun ott jött a jobb szélén, majdnem szemben velem, és irtó jól nézett ki az egyenruhájában. Igazából az összes fiún nagyon jól állt.
- Vedd elő a telefonod - sürgetett Jinah.
- Mi? Miért? - kérdeztem értetlenül, és lekaptam a szemem a fiúkról.
- Hogy levideózzuk! Azért!
Teljesen összezavarodva néztem rá, de Rim sietősen a kezembe nyomta a saját mobilját. Rámentem a videó-módra, és a hasam magasságába eresztettem a telefont, hogy ne legyen túl feltűnő. Addigra a nyolctagú csapat is megérkezett. A lányok idegesen néztek őket. Nyilván féltek, hogy kiterveltek valamit, de semmilyen jel nem utalt arra, hogy így lenne.
- Milyen csinosan vagytok - "dicsérte" meg őket Jongin. Próbáltam nem zavarba jönni attól, hogy hozzám legközelebb, szinte mellettem Baekhyun állt. Ráadásul pont a kezemben lévő telefont figyelte.
- Te kamerázol? - kérdezte.
Szinte az összes szempár rám szegeződött, én pedig zavaromban lejjebb eresztettem a kezem.
- Nagyon eredeti - nézett rám lesajnálóan Jongin. - De tudod mit? Nyugodtan videózd le, hogy nem csinálunk semmit. Az igazgatónak is mutassátok meg. Legalább látja, hogy nincs rajtatok egyenruha. - Mire észbe kaptam, már közelebb is lépett hozzám, és kitépte a kezemből a mobilt. Egyenesen Jinahra és Rimre igazította a képet, majd megnyomta a "felvétel" gombot.
A két lány riadtan nézett rá.
- Elmondod neki? - kérdezte Jinah.
- Persze, elmegyek árulkodni az igazgató bácsinak, hogy nem követitek a házirendet - felelte cinikusan. - Már ne is haragudj, de én már kinőttem az oviból. És a tanárok úgyis észre fogják venni.
Ehhez nem tudtak mit szólni. Csak nézték Jongint, ahogy még mindig őket veszi. Aztán a fiú lassan leeresztette a kezét, és odanyújtotta nekem a mobilt. Elvettem tőle, miközben tetőtől talpig végigmért.
- Követhetnétek a barátnőtök példáját - közölte végül, aztán elhaladva mellettünk ment tovább, és a csapat összes többi tagja is követte őt.
- Ez... nem is volt olyan vészes - közöltem.
- Utálom ezt a gyereket - mondta dühösen Jinah.
Én visszaadtam Rimnek a telefonját, aztán mentünk tovább.
Tényleg úgy volt, ahogy Jongin mondta: a tanárok mind felfigyeltek a két szabálysértőre. Szerencsére nem kaptak semmit, csak figyelmeztették őket, hogy ha holnap is így jelennek meg, akkor már következményei is lesznek. De a két lányt nem különösebben érdekelte.
Ugyanúgy, mint tegnap, ma is ott forgattam a pad alatt a kezemben a mobilomat. Azt is tudtam, hogy kinek írnék, azt is, hogy mit, csak azt nem, hogy válaszolna-e. Mert most már ő is órán van. Nem tudom, hogy visszaírna-e, vannak olyan tanárok, akiknél nagyon nehéz lenne. És ha az első padsorban ül, a tanár előtt, akkor sem egyszerű. De egy próbát megér, nem?

Hogy lehet az, hogy a lányoknak tegnap óta megvan a ruhájuk, és mégsincs rajtuk, te meg nem voltál itt, és mégis hordtad?

Vagy öt percen keresztül vártam, de végül kaptam választ.

Ma reggel tanítás előtt le kellett mennem az irodába, és azt mondták, azonnal húzzam át. Kicsit túlzásba viszik, de mindegy. Neked hogy tetszik?

Nem rossz. Csak furcsa lesz megszokni.

Megértem. De egész jól viseled.

A lányokhoz képest? Igen. Amúgy jobban vagy már?

Igen, minden rendben. És veled?

Velem is.

- Kivel beszélsz? - kérdezte Jinah, amint mellém lépett. Fölpillantottam, és láttam, hogy a tanár már nincs az osztályban, ergo szünet van. Észre sem vettem.
- Öhm... senkivel - mondtam zavaromban, és lefelé fordítottam a kijelzőt. - Úgy értem - javítottam ki magam gyorsan - az unokatesómmal.
- Melyikkel?
- Ööö.. JinMi.
- És? Mit ír? - csevegett tovább.
- Semmi különöset... csak azt, hogy mi történt vele ma.
- Ja, értem.
Ezután már nem nagyon mertem írni, mert nagyon feltűnő lett volna, úgyhogy a zsebembe süllyesztettem a kis készüléket.
Amikor hazafelé sétáltunk hárman, nem sokat kellett beszélnem, mert Jinah folyton szitkozódott. Panaszkodott, hogy a fiúk tönkretették az életét (ez azért túlzás), és hogy mennyire gyűlöli az egyenruhát. Többek között azért járt ebbe az iskolába, mert itt nem volt kötelező az egyenruha viselése, de most...
- Az lesz a legjobb, ha sulit váltok.
- Mi? - kérdezte Rim döbbenten.
- Annyira elegem van - rázta a fejét.
- De ez nem ok arra, hogy... ne már, ugye nem gondoltad komolyan?
- Nem, de gondoljatok bele, milyen jó lenne. Ott nem lennének fiúk, akik ezt csinálják.
- Most már nem csinálják - mutattam rá.
- Jó, de minden nap attól félünk, hogy mi van, ha mégis? Most sem bírták ki, hogy ne szóljanak le bennünket. Szerinted meddig fogják bírni? Egyszer megint megjön a kedvük rá, és akkor kezdődik az egész előröl.
Erre még nem is gondoltam, de teljesen igaza volt. A fiúk csak gondolnak egyet, és megint minden beindul...
- Kicsit ki kéne kapcsolódnunk - mondta Jinah. - Elmenni valahová, vagy ilyesmi.
- Hát, ami azt illeti... - kezdett bele Rim. - Nekem ma délután randim van.
- Tényleg? - kérdeztünk vissza egyszerre.
- Aha. Még nagyon kezdeti stádiumban van, de... majd meglátjuk.
- De jó - mosolyodtam el. - Érezd jól magad!
- Köszi.
- Akkor mi ketten elmegyünk valahová? - fordult felém Jinah.
- Persze - vontam vállat.
- Tudom! - támadt hirtelen egy ötlete. - Menjünk el Jung asszonyhoz!
- Kihez? - kérdeztem értetlenül. Mintha kicsit ismerős lett volna a név, de fogalmam sem volt, honnan.
- Jung asszony. Tudod! A jósnő, akihez járok.
- Jaa - esett le azonnal.
Jinah már évek óta eljár egy jósnőhöz, aki elvileg tenyérből, kártyákkal és kristálygömbből jósol. Én hülyeségnek tartottam ezt az egészet, de ő odavolt a dologért, főleg, hogy mindig beteljesültek a jóslatok. Eddig egy-kéthavonta ment mindig el, és egyszer Rimet is magával vitte - én akkor pont nem értem rá. Most, úgy tűnik pont fordítva lesz.
- Naa, eljössz?
- Elmehetek - válaszoltam. Igazából tudtam, hogy az egész hülyeség, de gondoltam kipróbálom. Jobb dolgom úgysincs, és legalább nem ücsörgök otthon.
Előre tudtam, hogy nem lesz semmi értelme, ugyanúgy, mint a horoszkópnak. El szoktam olvasni néha, de a legkevésbé sem hittem, hogy akár egy szava igaz lenne, és nem is vártam, hogy bármi beteljesedjen. Egy kis varázslat, ami nem létezik. Ugyanúgy a jövőbe sem lát senki, az a nő is biztosan valami trükköket használ.
- Oké - dobódott fel Jinah. - Fölhívom, hogy ellátogatunk hozzá.
- Mikor? - kérdeztem.
- Holnap.
- Szuper - feleltem az izgatottság legkisebb jele nélkül.