26.fejezet

Földbe gyökerezett lábakkal néztem végig a társaságon. A szokásos fiúcsapat minden tagja kikerekedett szemekkel nézett minket, egyedül két arc volt zavarodott, de őket nem is ismertem. Az egyik egy fiú volt, a másik pedig egy lány, aki Jongin mellett állt. Senki nem szólt semmit, mindenki a magyarázatra várt. Legszívesebben kirohantam volna a házból, hogy elmenekülhessek a szituáció elől, de tudtam, hogy már úgyis mindegy.
 Baekhyun elengedte a kezem, mintha ez bármit is megoldana. Rajta is látszódott, hogy nem számított erre. Csak vártam, hogy végre valaki szólaljon meg, de közben féltem is a következményektől.
- Hát most lebuktatok - jegyezte meg halkan, kicsit lehajtott fejjel Chanyeol, aki baloldalt állt.
- Te tudtál róla? - fordult felé azonnal Jongin.
Chanyeol arckifejezése mindent elárult: rájött, hogy saját magát is lebuktatta.  Ajkaiba harapott, de nem szólt semmit, csak továbbra is zavartan, zsebre dugott kezekkel bámulta a padlót.
- Ez direkt volt? - kérdezte tőle Baekhyun, mire barátja felnézett rá, és őszintén válaszolt:
- Dehogyis! Direkt úgy terveztem, hogy véletlenül se bukjatok le, de nem gondoltam, hogy ennyire össze vagytok nőve!
Erre Baekhyun már nem felelt semmit. Mindkét fiú idegesen tekintgetett a lefagyott csapatra, én pedig zavarba jöttem a sok rám koncentrálódó tekintettől.
- Baekhyun, nem szeretnél véletlenül elmondani nekünk valamit? - kérdezte végül Jongin türelmetlenül.
- De - bólogatott válaszul. Vett egy mély levegőt, és jó lassan fújta ki. Aztán egy gyors pillantást vetett rám, mielőtt társaihoz fordult. - Srácok, ez itt... - kezdett bele, miközben jobb karját kitárta felém. De megakadt a mondandójában, ezért kezei visszahullottak teste mellé. - Nem fogom bemutatni, mert ismeritek. Szóval Sora a barátnőm - közölte egy szuszra, és félve várta a reakciókat, ugyanúgy, ahogy én.
Az arcokon sokféle érzelem tükröződött: értetlenség, hitetlenség, de legfőképpen a döbbenet. Mindenkinek torkán akadt a szó, még Jongin is csak rázni tudta a fejét.
- Nagyon örülök, hogy megis... - kezdett bele lelkesen a Jongin mellett álló lány, de a fiú egy karmozdulattal elhallgattatta.
- Mióta vagytok együtt? - kérdezte minket vizslatva.
- Hát... - pillantott rám Baekhyun. Tudtam, miért néz rám kérdőn. Volt, amikor szakítottunk; és hivatalosan nem is jöttünk még össze, amikor a baleset történt, mégis együtt voltunk. Akkor pedig a kórházban töltött éveimet is bele kéne számolni. Elég nehéz így meghatározni a pontos időt.
- Az álarcos bálon ismerkedtünk meg - közöltem végül egyszerűen.
- Az előtte, vagy utána...? - kérdezte Jongin összeráncolt szemöldökökkel. Nem kellett befejeznie, mindenki tudta, hogy zaklatásunkra gondolt.
- Közben - vágta rá Baekhyun.
- Basszus - kapta el rólunk a tekintetét. Ismét megrázta a fejét, és kezével idegesen beletúrt hajába. Látszólag nem nagyon tudott mit kezdeni a helyzettel.
- Ha-ha, jó vicc - szólalt meg mögötte az egyik srác, de arcáról lerítt, hogy tudja jól, hogy nem vicc.
Egy páran elkezdtek sugdolózni, de még messze nem oldódott fel a kínos hangulat.
- Szóval amikor Sora ott volt nálunk... Akkor is? - kérdezte Jongin, mire Baekhyun aprót bólintott.
- Hogy bírtad ki? - kérdezte hitetlenkedve.
- Nehezen - vallotta be, majd kínosan elnevette magát.
- Nem utáltál minket érte? - Ezen már nekem is átfutott az agyamon, de én sem tudtam haragudni a lányokra ezért. Mondjuk a lányok nem is bántották Baekhyunt...
- De. Kicsit. De mégis mit tehettem volna?  Gondolj csak bele, hogy mi lett volna, ha elmondom? Alighanem kinyírtatok volna.
- És a két lány tudott róla? - fordult felém Jongin.
- Dehogyis - ráztam a fejem. - Ők még annyira sem értették volna meg. Egyedül Chanyeolnak sikerült rajtakapnia minket - mondtam, és fejemmel az említett személy felé böktem.
- Hát meg kell hagyni, jól titkoltátok - dicsért meg minket Jongin. Aztán némán maga elé meredt, valószínűleg megpróbált visszagondolni a régi időkre. Kíváncsi lettem volna, hogy emlékszik-e a részletekre.
- Ház ez gáz - hallottam valakit hátulról.
Furcsállottam, hogy senki nem tűnt dühösnek. Senki nem merte kérdőre vonni, mégis miért vagyunk együtt, senki nem is próbált szidni, vagy hibáztatni engem. Csak döbbentek voltak, semmi más. Baekhyunnak igaza volt benne, hogy nem fognak bántani.
- Úgy tűnik, eléggé félreismertünk - nézett rám ismét Jongin.
- Miért? - kérdeztem vissza.
- Nem egyértelmű? - vágott közbe Chanyeol. - Utáltunk benneteket, gondom így sem volt könnyű helyzetetek. Ha tényleg olyan lettél volna, amilyenek hittünk, akkor Baekhyun az első pillanatokban ott hagyott volna. Elég nagy akaraterő lehetett bennetek.
- Szóval elég komoly a kapcsolatotok, ugye? - kérdezte Jongin.
- Hát igen. Eléggé - bólogatott Baekhyun.
Ismét beállt a kínos csend a helyiségbe. Zavartan matattam ujjaimmal, és reméltem, hogy minél hamarabb feloldódik a hangulat.
- Na, emberek - csapta össze tenyereit az ismeretlen lány a nagy némaság hallatán. - Szedjük össze magunkat, elvégre szülinapot ünneplünk!
Mindenki mocorogni kezdett, aztán elkezdték énekelni a szülinapi dalt Baekhyunnak. Eléggé gyér ének volt, mert még érződött rajta az előző hangulat, de ezzel együtt sikerült is azt lassan elfeledtetni. Minden szempár ránk szegeződött, amikor Baekhyun átölelte a derekamat, és még nekem is kínos volt a szituáció, de tudtam, hogy meg kell szoknom. És nem csak nekem.
- Gyere, bontsd fel az ajándékaidat - mondta a dal vége után ismét a lány. Nem tudtam, kicsoda ő, de mindenképpen hálás voltam, hogy segít feloldani a hangulatot. Miközben mindenki az asztal köré gyűlt, egy gondolat cikázott a fejemben:
Ezen is túl vagyunk.