28.fejezet

- Chanyeollal elugrunk a tortáért - közölte Baekhyun, amint Tiával együtt visszajött hozzám.
- Oké - mondtam.
- Te itt maradsz, ugye? - kérdezte tőlem Tia. Kérdőn néztem rá, elvégre a torta nálam, otthon van. - Naa, maradj itt - kérlelt. - Nekünk úgyis meg kell terítenünk, és te jobban kiismered magad itt, mint én.
Baekhyunra néztem, mert igazából szívesebben mentem volna velük, minthogy itt maradjak a fiúk társaságában. Igaz, itt van még Tia, de akkor is.
- Mi Chanyeollal úgyis be szeretnénk ugrani még máshová is - mondta a Baekhyun. - De ne aggódj, sietünk vissza - mosolygott rám.
- Hát jó - adtam meg magam. Elővettem a kulcsomat, és a kezébe ejtettem.
- Szüleid otthon vannak? - kérdezte tőlem.
- Ha siettek, akkor még elkerülhetitek őket - mondtam az órámra pillantva.
- Oké. Akkor megyünk is.
Még nyomott gyorsan egy puszit a számra, aztán indultak is kifelé. Amikor rájöttem, hogy Tián kívül csak a fiúk tartózkodnak itt, azonnal megbántam, hogy nem mentem velük. Ha Tia nem kezd el kérdezősködni, lehet, hogy még utánuk is szaladtam volna.
- A szüleid nem bírják, vagy mi?
Felnéztem Tia arcába, mert először nem értettem, miért kérdezi. Aztán leesett.
- Nem - ráztam a fejem. - Csak még nem ismerik Baekhyunt. Sikerült mindig elkerülni őket. És ha most betoppanna, ráadásul nélkülem, akkor elég sokat kéne magyarázkodnia.
- Jaa, értem - bólogatott. - Remélem nem baj, hogy itt tartottalak. De sokkal jobb, hogy itt vagy. Legalább így én sem vagyok egyedül. - Jonginra pillantottam, mert nem értettem, miért lenne egyedül, ha itt van a barátja. Vette az adást, azonnal magyarázni kezdett. - Tudod, ilyenkor olyan jól elvan a fiúkkal, és ha oda is megyek hozzájuk, olyanról beszélnek, amihez nem értek, és így nem is tudok hozzá szólni semmit. Hiába hívnak meg engem is mindig mindenhová, sokszor érzem, hogy én mégiscsak egy lány vagyok, és nem tartozom olyan szorosan közéjük. De már most jobban érzem magam, pedig alig fél órája ismerlek - mosolygott rám kedvesen.
- Igen, így nekem is könnyebb valamennyivel - mondtam egyetértően.
- Na gyere, terítsünk meg - intett a fejével a konyha felé.
Igazából én sem ismertem ki sokkal jobban magam itt Baekhyunéknál mint Tia, csak pár dolognak tudtam a helyét. De azért boldogultunk, minden szekrényajtót kinyitottunk, minden fiókot kihúztunk, hogy megtaláljuk, amit keresünk.
A fiúk mind az asztal körül ültek, ezért én nem is terítettem, hanem rábíztam ezt Tiára, aki csak úgy áthajolt közöttük. Nekem elég volt az a feladat is, hogy csak adogatom neki a tányérokat, poharakat, evőeszközöket.
- Jut eszembe - kezdett bele Tia, miután végeztünk. - Én hoztam sütit. A táskámban van.
- Hozd ide, addig én keresek egy tálat - ajánlottam. És így is tettünk. Eltartott egy darabig, míg megtaláltam, mert az szekrény legfelső részén sorakoztak ezek a tálak, én pedig nem értem el. Megvártam hát vele Tiát, mert ő mégiscsak magasabb nálam egy kicsivel. Ő is felnyújtózkodott, és még ugrott is egyet, de nem érte el.
A következő pillanatban megjelent mögötte Jongin, átölelte a derekánál, és felemelte a levegőbe. Tia hangosan felnevetett meglepettségében, és le is szedte a tálcát. Amikor Jongin leengedte, köszönetképpen megcsókolta. Összeszorult a gyomrom, olyan tökéletes párnak tűntek.
- Köszi - mosolygott rá Tia.
- Ott segítek a törpéknek, ahol tudok - vont vállat Jongin tetetett lazasággal.
- Ezt nem Chanyeol szokta mondani?
- De - nevette el magát a fiú. - Csak hozzá képest mindenki törpe.
Halványan elmosolyodtam. Jongin még mindig ölelte a barátnője derekát, amikor rám pillantott, mire én ösztönösen lesütöttem a szemem.
- Beszélhetnénk? - kérdezte. Felpillantottam, és sajnos beigazolódott a sejtésem: engem kérdezett.
- I-igen - mondtam bizonytalanul.
- Úgy értem, négyszemközt.
Megráztam a fejem. Na azt már nem. Jongin kérdőn felvonta szemöldökét.
- Ha akarsz valamit, itt is elmondhatod - közöltem. A barátnője szeme láttára csak nem bánt.
- Tudod mit? - kérdezte. - Menjünk a fürdőbe, és Tia is jön.
- Jó - egyeztem bele azonnal, mert ez az ajánlat már sokkal jobban hangzott.
Előre lettem engedve, így szépen besétáltam a fürdőszobába - nem értettem, miért pont ide jöttünk - és leültem a kád szélére. Jongin is belépett, de még mielőtt Tia is bejöhetett volna, annyit mondott, hogy két perc, és becsukta előtte az ajtót.
Azonnal úrrá lett rajtam a félelem és a düh, mert rájöttem, hogy nem sokat változott, még mindig ugyanolyan szemét, mint régen. Most is becsapott.
- Két perc - tette fel ártatlanságot színlelve a kezeit. - És ha ez megnyugtat, nem jövök közelebb hozzád, jó?
Na ez kivételesen jól hangzott. Bólintottam egy aprót, bár nem voltam teljesen biztos, hogy megbízhatok benne.
Jongin felpattant a mosógép tetejére, és komoly arccal nézett rám.
- Békét szeretnék kötni veled - vágott azonnal a dolgok közepébe. - Nem azt kérem, hogy barátok legyünk, mert azt nem várhatjuk el egymástól, és valószínűleg nem is tudnánk teljesíteni. Csak legyen béke köztünk, mert mostantól feltehetőleg gyakran fogunk találkozni, és nem szeretném, ha rosszul éreznéd magad, és folyton azt lesnéd, mikor támadunk. Mi is visszafogjuk magunkat, és nem szólunk semmit. Érthető? Ha Baekhyunnak te kellesz, akkor azt tiszteletben tartjuk.
Csak pislogni tudtam a beszéde hallatán. Erre aztán nem számítottam. Komolyan ezt akarja?
Végül csak bólintottam egy aprót, jelezve, hogy én is jó ötletnek tartom.
- És az a baleset... az tényleg baleset volt.
- Ne beszéljünk róla - ráztam meg a fejem.
- Ahogy gondolod. Csak nem szeretném, ha emiatt utálnál minket.
- Nem csak emiatt - mondtam halkan, lesütött szemekkel. - De tökmindegy - utaltam arra, hogy elvileg pár perce kötöttünk békét. - Hagyjuk.
- Oké.
A következő pillanatban csöngettek, és hálás voltam érte, mert kimentett a kínos szituáció alól. Jongin felpattant, és elhagyta a helyiséget, én pedig követtem.
Azt hittem, Baekhyunék lesznek azok, és nem is tűnt fel, hogy még túl korán lett volna ahhoz. Amikor Jongin hirtelen megtorpant, és közölte, hogy "Na most azonnal húzzál haza", rájöttem, hogy nem ők jöttek  meg.
- Nyugi már, csak kis időre ugrottam be - mondta a vendég. Ismerős volt a hangja, ezért közelebb mentem, hogy láthassam. Amikor megpillantottam, földbe gyökerezett a lábam.
- Sungmin! - kiáltottam döbbentettem.
Azonnal rám kapta a tekintetét, és szélesen elmosolyodott.
- Te ismered? - kérdezte Jongin.
- Persze, hogy ismerem! - válaszoltam. - A legjobb barátnőm bátyja, hogy ne ismerném!?
Erre nem tudott mit mondani, csak visszanézett Sungminra. Teljesen fel voltam dobódva a hírtől, hogy itt van,  de úgy tűnt, én vagyok az egyetlen, ugyanis a többiek mind úgy néztek rá, mint egy korcsra, akit látni se akarnak. Fogalmam sem volt, mégis mi lehet a bajuk.
- Akkor? Beszélhetek egy régi baráttal? - kérdezte Sungmin.
- Nem - vágta rá Jongin, amin én teljesen ledöbbentem. Most komolyan nem emlékszik, mit beszéltünk meg pár perce?
- Ne legyél már ilyen - akadtam ki, azzal mit sem törődve a többiekkel odamentem hozzá, és megöleltem a régi barátomat. Utoljára akkor láttam, amikor a fiúk egyedül hagytak minket fehérneműben, és őt riasztottuk, hogy segítsen. Az pedig már milyen rég volt!
- Jó újra látni - mosolygott rám utána kedvesen.
- Téged is jó látni - mondtam.
- Menjünk már egy külön szobába, nem bírom, hogy mindenki minket bámul - közölte. Valóban zavaró volt, hogy minden egyes szempár ránk szegeződik.
- Fölmegyünk Baekhyun szobájába, jó? - néztem Jonginra, aztán Tiára. Mielőtt bárki tiltakozhatott volna, karon ragadtam Sungmint és elindultam vele felfelé a lépcsőn, majd benyitottam a szobába.
- Mi járatban errefelé? - kezdtem bele a csevegésbe, miközben kényelmesen elhelyezkedtünk az ágyon.
- Hallottam hírét, hogy már nem nyomod a kórház ágyát, ezért gondoltam megkereslek. Viszont amikor becsöngettem hozzátok, anyukád azt mondta, nem vagy otthon, de gondoltam nem baj, akkor is megkereslek. Azt mondta, hogy valószínűleg itt vagy, ezért el is jöttem ide - mesélte.
- De nem lett volna egyszerűbb, ha másnap jössz el? - kérdeztem értetlenül.
- Egyetemista vagyok, nincs annyi időm - mondta.
- Ja, hogy te itt egyetemista vagy? - kérdeztem.
- Persze - nézett rám úgy, mintha elvárta volna, hogy ezt tudjam. Pedig honnan tudtam volna?
- Azt hittem, az egész család itt van - magyaráztam. - Akkor fölösleges reménykednem, hogy Rim is itt van.
- Igen, gondoltam, hogy kíváncsi leszel rá, de sajnos ő nincs itt. Az egész család elköltözött, ezért is lettem kollégista. Pedig régebben sokkal jobb volt. Egy ideig utáltam is ezért a húgomat.
- Rimet? Miért?
- Ha nem vagdosta magát, nem is lett volna semmi baj. Gondolhatod, hogy miután vérben feküdve találták a suli mosdójában, nem szívesen látták már.
Azt hittem, nem kapok levegőt. A döbbenettől és a sokktól kikerekedett szemekkel néztem magam elé, és moccanni nem tudtam. Sungmin nem is vett észre belőle semmit, mert ő is csak maga elé nézett, és magyarázott tovább. Viszont le kellett állítanom.
- Rim vagdosta magát!? - Valószínűleg hallatszott a hisztérikus hangnememen, hogy teljesen ki vagyok akadva.
- Aha. Nem tudtad?
Megráztam a fejem.
- Mégis miért? - kérdeztem, mert elképzelésem se volt, hogyan történhetett ez.
- Túl sok volt már neki, szerintem. Amúgy is ki volt teljesen bukva azon, ami veled történt, meg Jinahra is haragudott, tehát már nem is volt semmilyen támasza. Aztán rám is megharagudott. Még meg is vert! - mondta, mint aki még mindig nem akarja elhinni, hogy a saját húga emelt kezet rá. De ennek nem volt semmi értelme, ezért tovább kérdezősködtem.
- Miért haragudott meg rád?
- Mert lefeküdtem Jinahval.
Pár pillanatig tartott a hatásszünet, míg feldolgoztam, amit mondott. Igazából annyira nem is lepődtem meg ezen, mert tudtam - na jó, csak sejtettem - hogy egy nap egymásra fognak találni. Csak az lepett meg, hogy miért nem azt mondta, hogy "összejöttem Jinahval".
- És...?
- Tudod, már régebben is csináltam ilyet - kezdett bele egy másik történetbe. - Jinah kiderítette, és eljött hozzám, de neki természetesen nem fizettem...
Először nem értettem, miről beszél, aztán eszembe jutott, mit mesélt Baekhyun. Jinah eladta a testét. És a videót róla szinte az egész iskola látta...
- Te jó ég! - kiáltottam, és fölpattantam mellőle. - Az TE voltál!?
- Aha - mondta egyszerűen, bár látszott rajta, hogy meglepte hevességem. - De most mit vagy úgy ezen kiakadva?
Nem tudtam válaszolni, csak kezembe temettem az arcomat. Ennek nem volt semmi értelme. Tényleg Sungmin lett volna az a fiú, akivel Jinah lefeküdt, és róluk készült az a videó, ami kikerült az internetre? Az a Sungmin, akit én ismerek, sosem tett volna ilyet! Igaz, Jinah se...
- Elment az eszed!? - kérdeztem tőle felháborodottan.
- Nyugodj már le! Rim is nagy dobra verte, pedig semmi értelme.
- Még csodálkozol, hogy Rim kiakadt!? Ezek után simán megértem! Úristen, szegény Rim! Hogy tehettétek ezt vele!?
- Befejeznéd? Hidd el, elég volt őt hallgatni.
Nehéz volt visszafognom magam, de valahogy sikerült. Elfordultam, látni sem akartam az arcát. Sikerült elérnie, hogy undorodjam tőle.
- Tudod miért csináltam? - kérdezte.
- Na miért? - kérdeztem, de nem fordultam meg.
- Mert buli - közölte egyszerűen. - De ha jól sejtem, nem volt még ilyenben részed, ugye? Nem is tudhatod.
- Hogy mondhatsz ilyet!? - kérdeztem felháborodottan, és megpördültem a tengelyem körül, aztán azonnal hátra is tántorodtam, mert közben közel jött hozzám.
- Bocs, nem akartalak leszólni - mondta, és tett egy lépést felém. Hátam beleütközött a szekrénybe, így nem tudtam kitérni előle. Közel hajolt, kezét a derekamra csúsztatta, és szinte a számba suttogott: - Mindhárman jó csajok voltatok. És te még mindig az vagy.
Undorodva elfordítottam a fejem, csakhogy a következő pillanatban a száját az enyémre tapasztotta. Kétségbeesetten nyögtem párat, de nem tudtam menekülni. Még fel sem fogtam igazán, mi folyik itt, annyira hirtelen történt minden.
Aztán észbe kaptam és ellöktem magamtól - már amennyire tudtam.
- Az a barom ott lent a pasid? - kérdezte hirtelen.
Megráztam a fejem.
- Akkor nem is lehet semmi kifogásod ellene.
- Miről beszélsz!?
- Ugyan már, ne játszd itt a kis ártalmatlant - mondta, és újra a közelembe férkőzött, hogy átölelhessen.
- Azonnal eressz el! - parancsoltam, és próbáltam ellökni magamtól, de a karjaim túl gyengék voltak az izmos felsőtest ellen.
- Nyugodj már meg, mi bajod van?
- Szerinted!?
- Jinaht könnyebb volt rávenni - közölte.
- De én nem Jinah vagyok! Eressz már el! Mégis hogy képzeled? Itt és most? Komolyan?
- Ha elég halkak leszünk, nem lesz semmi baj.
- Mikor lett belőled ekkora idióta? - kérdeztem, és végre sikerült kiszabadítanom magamat a szorításából.
A következő pillanatban viszont megragadta a karom, és rálökött az ágyra, és rám mászott. Sosem gondoltam volna, hogy valaha le fogok keverni egyet neki, de most nem volt más választásom. Jó nagyot csattant a tenyerem az arcán, mire olyan hévvel ragadta meg a karjaimat és szorította le az ágyra, mintha egy elmebeteg lenne. Őszintén szólva, nagyon megijedtem tőle.
- Nem megerőszakolni akarlak, te hülye! Csak egy kicsit élvezkedni, ami neked sem ártana.
- Fejezd már be - mondtam kétségbeesetten, de szavaimat figyelmen kívül hagyva újra ajkaimra tapadt.
Egyik pillanatról a másikra teljesen legyengültem. Már erőm se volt tiltakozni, és a könnyeim is elkezdtek végigfolyni az arcomon. Ismerős érzés volt. Már jó párszor megéltem ehhez hasonló helyzetet, és most mégis sokkal rosszabb volt. Talán azért, mert egyáltalán nem voltam felkészülve rá, vagy azért, mert pont ő csinálja ezt velem, vagy azért, mert pont Baekhyun szobájában történik mindez. Sok volt. Csak feküdtem alatta behunyt szemekkel, mint egy rongy, és moccanni sem tudtam.
Kezei már rég illetlen helyeken kalandoztak, és láthatóan élvezte a helyzetet. Csak tudnám, mikor fajultak idáig a dolgok! Mindenki, a fontos volt számomra, teljesen megváltozott. Rimet még megértem, annyi csapás érte, mint előtte még összesen se, Jinah pedig olyan lett, amilyennek mindenki látta, de igazából nem volt. Vagy csak én nem ismertem ezt az oldalát? És Rim bátyja, Sungmin, aki mindig is jó fej volt, és sikerült mindig megnevettetnie minket... Akit mindig rávettünk, hogy fuvarozzon minket, mivel hogy csak neki volt jogsija... A régi szép időkhöz képest mi ez itt most? Bárcsak átaludtam volna még öt évet! Vagy ami még jobb lett volna, ha az az autó tényleg elütött volna. Miért volt akkora szerencsém, hogy túléljem? Talán minden egyszerűbb lett volna.
Igaz, akkor nem láthattam volna soha többé Baekhyunt. És ha minden maradt volna a régiben, akkor Baekhyunt se ismerném. Legalábbis nem úgy, ahogyan most. De talán ő az egyetlen aki mellettem áll mindvégig, akármi történik...
Az, hogy Baekhyunra gondoltam, valamelyest erőt adott. Elhatároztam, hogy csak azért is küzdeni fogok. És ha belegondolunk, csak nem hagyom, hogy Sungmin ezt tegye velem, amikor egy emelettel lejjebb egy csapat fiú tartózkodik. Csak meg kell hallaniuk, hogy bajban vagyok.
Így hát cselekedtem: amikor Sungmin legkevésbé számított rá, hangosan felsikítottam. Természetesen azonnal a számra tapasztotta a tenyerét, de reménykedtem benne, hogy ez is elég volt ahhoz, hogy a fiúk lent meghallják.
- Fogd már be - nézett rám dühösen Sungmin.
Megráztam a fejem, jelezve, hogy eszemben sincs.
- Mondom, hogy nem akarlak megerőszakolni! Ha ellazulnál egy kicsit, te is élvezhetnéd az egészet.
Legszívesebben visszavágtam volna, de semmi értelme nem lett volna, mert még mindig befogta a szám. És mivel nem is várt válaszra, a nyakamhoz hajolt, és apró csókokkal lepte el azt.
- Most mondd, hogy nem élvezed - suttogta, aztán folytatta. Csakhogy amit ő kényeztetésnek szánt, az nekem a világ legrosszabb kínzása volt.
Aztán meghallottam a lépteket a lépcsőn - éppen a legjobbkor, ugyanis Sungmin már unta az előjátékot, és éppen neki akart volna állni a vetkőztetésemnek. De már semmitől nem féltem, teljesen megkönnyebbültem, mert tudtam, hogy megérkezett a megmentésem.
Ahogy vártam, kinyílt az ajtó, de hogy ki lépett be rajta, nem láttam, ugyanis Sungmin még mindig rajtam feküdt. Az arcán látszódott, hogy elege van mindenből, és dühös, de simán megérdemli, főleg, hogy volt akkora hülye, hogy még az ajtót sem zárta be.
- Látom mennyire szereted Baekhyunt - jegyezte meg szárazon Jongin. Hamar rájöttem, hogy nekem szólt, mert teljesen félreértette a helyzetet.
Miután becsapódott az ajtó, és Sungmin diadalittasan elvigyorodott, teljesen kétségbeestem.
- Ne, gyere vissza! - sikítottam, de Sungmin azonnal elhallgattatott, így nem is tudtam folytatni.
Hála égnek, Jongin meghallotta, és visszafordult. Legalábbis ezt következtettem abból, hogy újra nyílt az ajtó.
- A rohadt életbe, mit akarsz már? - kérdezte dühösen Sungmin.
- Szállj le róla, te nyomorék - mondta Jongin. Sungmin így is tett, de úgy lépett a fiú elé, mintha egy jó kis verekedés előtt állna.
- Azt hiszed, félek tőled? - kérdezte.
- Tőlem talán nem, de szerintem túlerőben vagyunk hozzád képest - célzott arra, hogy még vagy hét fiú sorakozik mögötte. És egy lány, aki sajnálkozva figyelte, ahogy felülök, és letörlöm a nedvességet az arcomról.
Sungmin káromkodott egyet, aztán szerencsére elhúzta a csíkot. Minden tekintet rám szegeződött.
- Gratulálok - biccentett lekezelően Jongin.
- Most mi bajod!? - kelt a védelmemre Tia.
- Nem véletlenül nem akartam beengedni! Tudtam jól, hogy semmi jó nem fog kisülni belőle, és lám - tárta ki felém a karját.
- Nem tudtam! - fakadtam ki. - Fogalmam sem volt róla, hogy ő volt Jinahval! Különben szerinted tárt karokkal fogadtam volna!?
- Nem tudtad? - nézett döbbenten és értetlenül Kai. Válaszul csak megráztam a fejem.
A keletkezett csöndben ökölbe szorított kezemet a homlokomhoz szorítottam, főképpen azért, hogy eltakarjam az arcom. Így is kínos volt, hogy az összes fiú tanúja lett a történteknek.
Hirtelen megéreztem, hogy besüpped mellettem az ágy, és hogy megölelnek.
- Hagyjuk őket - mondta Jongin, és becsukta maguk mögött az ajtót, miközben én is átöleltem Tiát. Jól esett a tudat, hogy mellettem áll, és hogy szó nélkül tűri, hogy percekig csak ülünk így. Csak akkor szólalt meg, amikor én is meghallottam lentről a hangokat.
- Azt hiszem, megjöttek - erősítette meg sejtésemet. - Ugye nem akarod, hogy Baekhyun így lásson?
Tia bátorításának köszönhetően sikerült valamelyest összeszednem magam - és nem csak kívülről - de mosolyt elég nehezen varázsoltam az arcomra.
A fiúk igen jó kedvükben voltak - legfőképpen Baekhyun és Chanyeol. Miközben kipakolták a hozott cuccokat, próbáltam én is boldognak tűnni, de ilyen esemény után nehezemre esett. Szerencsére minden figyelem a tortára esett, ugyanis már mindenki ki volt éhezve rá, ezért azonnal az asztal köré tömörültek, és elkezdték felvágni az édességet. Baekhyun egyre többet pillantgatott felém, ami zavarba hozott.
- Mindjárt jövök - szóltam hirtelen, és elindultam a fürdő felé.
- Hova mész? - kérdezte Baekhyun.
- Csak kezet mosni - hazudtam, és gyorsan el is siettem onnan.
Igazából fogalmam sincs, mi jött rám. Lerogytam a mosógép mellé, hátamat nekidöntöttem, és sírni kezdtem. Újra. Nem tudtam már kontrollálni érzéseimet, csak úgy előtört belőlem minden, és nem tudtam visszatartani.
Túl sok volt, ami történt velem.
Miért akar engem mindenki bántani? Ártottam én valakinek? Jonginhoz egy ujjal nem értem, sosem mondtam neki vagy akármelyik fiúnak semmi rosszat, és mégis azonnal elítéltek. Hát milyen világban élünk!? És ez a dolog Sungminnal... Mi baj van velem? Miért ment ennyire tönkre körülöttem minden?
Azt hiszem, Baekhyun túl jól ismer már ahhoz, hogy rájöjjön, ha valami baj van, ugyanis két perc elteltével benyitott a fürdőbe. Csak úgy, kopogás nélkül, ezért nem is volt semmi időm felkészülni rá.
Gyorsan eltakartam az arcom, de már késő volt.
- Hé, mi a baj? - guggolt le azonnal mellém.
- Semmi - mondtam, és elhúzódtam tőle.
- Na - noszogatott, és karomra tette a kezét. - Mi történt?
- Semmi - ismételtem.
- Sora, ne csináld már. Bántottak? Vagy nem érzed jól itt magad?
- Miért nem mondtad el? - kérdeztem hirtelen. Mélyen a szemébe néztem, a gyönyörű, de pillanatnyilag értetlenül tekintő szemeibe.
- Mit? - kérdezett vissza.
- Ami Rimmel történt. Hogy vagdosta magát, és hogy az iskolában találtak rá félholtan. És hogy az ő bátyjával, Sungminnal feküdt le Jinah. Hmm? Miért nem mondtad el?
Baekhyun azonnal megértette a helyzetet.
- Emiatt sírsz?
- Nem csak emiatt - feleltem, de még vártam a válaszára.
Egy nagyot sóhajtott, utána elkezdett magyarázni.
- Figyelj, az, hogy Rim bátyjával feküdt le Jinah, az csak szóbeszéd volt, mi sem voltunk biztosak benne. Ezért nem is mondtam el. Ami pedig Rimmel történt... Így is elég feldúlt voltál Jinah miatt, nem akartam rontani a helyzeten.
- De elhallgattad előlem az igazságot! Rimról van szó, aki a legjobb barátnőm volt!
- Tudom, és el is akartam mondani - bizonygatta. - Csak utána valahogy mindig kiment a fejemből.
- Hogy mehet ilyesmi ki a fejedből?
- Úgy, hogy nekem nem volt sok közöm hozzá.
- De nekem igen!
- Most ezen ne vesszünk össze - kérlelt.
Elfordítottam a fejem. Haragudtam is rá, meg nem is, így nem tudtam, hogyan reagáljak. Végül felálltam a helyemről, és közöltem, hogy hazamegyek.
- Ne csináld már - ragadta meg a csuklómat Baekhyun. - Ne haragudj - kért bocsánatot. - Nem akartam hazudni neked, és nem is akartalak megbántani!
- Nem kell magyarázkodnod - mondtam neki, mert szegény teljesen kétségbe volt esve attól, hogy megint el akarom hagyni. Természetesen eszem ágában sem volt, csak rosszul esett, hogy most az ő támaszára is szükségem lenne, de közben haragudnom kéne rá... Elegem volt a mai napból, és úgy éreztem, pihenésre van szükségem, ezért szerettem volna hazamenni. - Holnap beszélünk, jó? - kérdeztem, és elsétáltam a kijárat felé, csakhogy keresztül kellett mennem a nappalin, azaz mindenki látószögébe kerültem.
- Sora - szaladt utánam Baekhyun. - Ne menj már el. Tényleg nem akartalak megbántani!
- Tudom. De haza szeretnék menni.
- De... - Valószínűleg látta, hogy nem egészen nyert meg az érvelésével.
- Hagyjuk, jó? - Zavart, hogy mindenki szeme láttára rendezek megint jelenetet, és mindenki csak minket figyelt. Szerintem eddig is csak rosszabbodott a véleményük rólam.
Megfordultam, hogy kimehessek az ajtón, de Chanyeol elállta az utamat.
- Engedj el - kértem.
- Elég volt egyszer végignéznem, hogy szétmentek - mondta. - Nem akarom még egyszer látni, mert semmi értelme.
Csak megráztam a fejem. Miért nem engednek már el innen? Már nagyon nehezen bírtam idegekkel.
Aztán egyszer csak Tia állt fel az asztaltól, és lépett mellém.
- Engedj ki minket - kérte Chanyeolt. - Vissza fogunk jönni, ígérem - mondta őszintén. Chanyeol egy másodpercig habozott, de végül félreállt, így végre elhagyhattam a házat.
Amint kiértünk az utcára, azonnal megkérdeztem Tiától, hogy tényleg vissza kell-e mennem, mire ő azt válaszolta, hogy igen. Nem nagyon örültem ennek.
- Figyelj, tudom, hogy nehéz - fordult felém, miközben haladtunk tovább az úton. - De elmesélhetnél nekem mindent. Úgyis ráérünk. Egyrészt, mert kíváncsi vagyok rá, másrészt, mert akkor kiadsz mindent magadból, és talán jobb lesz.
Nem tudtam, mennyire van igaza, de végül el kezdtem mesélni neki mindent, elejétől végéig. A fiúk legelső próbálkozásairól, a zaklatásaikról, a bálról, az utána történteken... Sok bizalmas dologról számoltam be neki, amiről talán nem kellett volna, de eléggé bíztam benne. Elmondtam azt is mind, amit a fiúk csináltak velem. Tudtam, hogy tőlem fogja őket először és utoljára hallani, de úgy éreztem, tisztában kell lennie azzal, kikkel is van együtt, és amúgy is hozzátartozott az én történetemhez. Néhány dolgon eléggé meglepődött, de nem szólt egy szót se, végig hallgatott. Amikor a végére értem, rájöttem, hogy tényleg jól esett, hogy mindent kiadhattam magamból.
- Most te jössz - mondtam neki.
- Én? - kérdezte döbbenten.
- Én is kíváncsi vagyok a te történetedre - magyaráztam.
Vonakodva, de beleegyezett.
- Igazából semmi különleges nincs benne... A bátyám által ismerkedtem meg velük, de nem sok közöm volt hozzájuk. Csak látásból ismertem Jongint, és nem is vonzott annyira, hogy közelebbről meg akarjam ismerni. Viszont egyszer elmentem hozzá. Nem saját akaratomból, hanem Kyungsoo ott hagyta nála a telefonját, és engem kért meg, hogy ugorjak be érte, ha már úgyis arra járok. És amikor ott voltam Jongin szobájában, elkezdtünk beszélgetni. Csak úgy, semmi különösről. Körülbelül egy órát maradtam ott, és nagyon jól éreztem magam, pedig nem történt semmi különös... És rá körülbelül egy hétre pedig már meghívott valahová. Azt hiszem, az volt az első randink. De amint látod, semmi különös... Nincs olyan izgalmas love story-m, mint nektek - nevetgélt kínosan.
- Viccelsz? - kérdeztem. - Bármit megadnék azért, hogy nekem is ilyen legyen. Mennyivel könnyebb lenne minden...
Ábrándoztam ezen egy sort, de hamar be is fejeztem, mert a múlton már úgysem lehet változtatni semmit.
- Visszamegyünk? - kérdezte Tia.
- Igen - egyeztem bele.
Megnyugtatott a tény, hogy ha el is veszítettem két jó barátnőmet, kaptam helyettük egy újat, aki már most mellettem áll, és támogat, ha kell.

Amikor visszaértünk, természetesen mindenki ránk kapta a tekintetét. És ahogy elnéztem az asztal körül ülő társaságot, biztos voltam benne, hogy nem csak mi beszéltük meg a dolgokat, hanem ők is.
- Minden rendben? - kérdezte Baekhyun, amint mellé értem, és ösztönösen átkarolta a derekam.
- Igen - mosolyogtam rá szívből, mire közel hajolt hozzám, és megcsókolt. Belemosolyogtam a csókba, mert most különösen jól esett és boldoggá tett.
- Könyörgöm, ne előttünk - szólalt meg hirtelen az egyik srác, mire felkaptuk a fejünket. - Jongint meg Tiát még elviseljük, de titeket még így is nehéz szokni - mondta szenvedő hangon.
Az egész társaság felnevetett, de tudtuk, hogy komolyan is gondolja, ezért mi ketten visszafogtuk magunkat.
- Apropó - jutott eszébe hirtelen Tiának. Felpillantott a barátja arcára, aztán még mielőtt bárki felfoghatta volna, mi fog történni, lekevert neki egy jó nagyot. Jongin azonnal felpattant a székről dühében, és először azt hittem, hogy vissza fog verni, de hamar rájöttem, hogy soha az életben nem tenne ilyet. Tia még csak meg sem rezzent, magabiztosan állt a lábán. - Ezt Rim és Jinah nevében kaptad - magyarázta a lány. - És te is tudod jól, hogy megérdemled.
Mindenki döbbenten figyelte a jelenetet, én is csak néztem, hogy lehet ilyen bátor Tia.
Jongin rám pillantott, de megráztam a fejem, jelezve, hogy semmi közöm ehhez.
- De miért csak én kapok ezért? - nézett vissza Tiára.
- Mert a többiektől félnék, hogy visszavernek - mondta. - És amúgy is te vagy a feje ennek a bandának. De ti is megérdemelnétek - pillantott a többiekre.
Senki nem mert szólni semmit, Jongin kivételével mindenki bűnbánóan meredt maga elé. Vagy csak úgy tettek, mintha. Jongin viszont folyton Tiára pillantott, mert nem tudta, mennyire haragszik rá a lány. Valószínűleg féltette a kapcsolatát. Nem is csodálom, ez a jelenet után én sem tudtam, hányadán állnak, és nem akartam, hogy emiatt szétmenjenek. Akkor jobb lett volna, ha el sem mondom neki, mi minden történt. De Tia következő lépése mindent helyre hozott.
- Csak tudnám, miért egy ilyen idiótába vagyok szerelmes - sóhajtotta, és hozzábújt a barátjához. A jelenet és Jongin megkönnyebbült arca megmosolyogtatott.
- Na - csapta össze tenyereit Chanyeol. - Mikor esszük már meg azt a tortát?
- Ennyire éhes vagy? - kérdezték tőle.
- Túl jól néz ki - magyarázta.
- Persze, mert én sütöttem - hülyéskedtem, mire páran felnevettek.
- Akkor a legjobb lesz, ha te is vágod fel, Csipkerózsika - mondta Chanyeol.
- Csipkerózsika? - kérdeztem vissza.
- Hát nem én aludtam végig a fél életem - mutatott rá.
Ennek hallatán elmosolyodtam. Lett egy új becenevem.
A nap további része is jól alakult, szerencsére minden zökkenésmentes volt. De nem is baj. Nem hiányzott további balhé, így is ez volt életem egyik legzűrösebb napja.