30.fejezet (Vége)

A vonat zötykölődése miatt a fejem neki-nekiütközött a hideg, kemény ablaknak. Egy idő után elegem lett belőle, ezért kiegyenesedtem. Sehogy sem tudtam kényelmesen aludni, ami a mellettem ülő Baekhyunról nem volt igaz. Úgy tűnt, kényelmesen elszundított. Egy sóhaj kíséretében hátradöntöttem a fejem, mert tudtam, hogy úgysem fogok tudni már aludni. De nem is annyira bántam, inkább néztem ki az ablakon, úgysem jártam még az országnak e részein. A szüleimmel soha nem utaztam semerre, egyszer-kétszer jártunk csak külföldön, akkor is csak rokonokat látogattunk. Pont emiatt csak még jobban feldobott a gondolat, hogy Baekhyunnal kettesben nyaralunk.
Az elsuhanó tájat nézve eszembe jutott, amikor pár hónappal ezelőtt bemutattam őt a szüleimnek. Pontosabban csak anyunak, apa ugyebár nem tartózkodott otthon. Nem is tudom, miért féltem annyira ettől a találkozástól, és miért halogattuk ilyen sokáig a dolgot. Minden rendben ment, és anya a végén meg is jegyezte, milyen rendes srác. Baekhyun szüleivel sem akadtak gondok, hamar megszerettek, és legnagyobb örömömre úgy bántak velem, mintha már régóta a család tagja lennék. Amellet, hogy megengedjék ezt a kétszemélyes utat, sokat kellett érvelni, de végül is nem szólt ellene semmi. Engem is ismertek már, és tudták, hogy mindketten eléggé felelősségteljesek vagyunk, ráadásul Baekhyun vizsgái is nagyon jól sikerültek – nem volt más választásuk, muszáj volt megengedniük.
Baekhyun sokat mesélt a nyaralóról, meg úgy összességében mindenről errefelé, ezért nagyjából tudtam, mire kell majd számítanom. De izgatottan vártam, mert tudtam, hogy így is rengeteg meglepetés fog érni.
Baekhyunnak hirtelen előrecsuklott a feje, amitől azonnal fel is ébredt, de nem nyitotta ki a szemeit, csak – ahogyan én is tettem – nekidöntötte a fejét az ülésnek. Viszont amint a vállára hajtottam a fejem, lepillantott rám, és halványan elmosolyodott. Jó sokáig pihentünk így, mással nem is nagyon tudtuk volna eltölteni az időnket. Baekhyun a karórájára pillantott.
- Nemsokára ott leszünk – közölte. – Nagyjából negyed óra – saccolta be. Láttam az arcán, de még a hangján is hallatszott, mennyire fel van dobva. Majdnem minden nyarát itt töltötte, mégis szinte ugyanolyan izgatott volt, mint én, aki most járok először ezen a helyen.
Ezután már tényleg repült az idő: hamar megérkeztünk a végállomásunkhoz. Mielőtt a vonat folytatta volna az útját, mi ketten kipattantunk belőle jól megpakolva csomaginkkal. A fáradság egy pillanat alatt kiszállt belőlem, ahogy az új, ismeretlen környéket fürkésztem. Nagy tömeg volt körülöttünk, így eltartott egy ideig, míg egy nyugisabb utcába értünk.
- Hívjunk taxit, vagy sétálunk? – kérdezte Baekhyun. – Körülbelül negyed óra lenne gyalog.
- Inkább sétáljunk – mondtam, több okból kiindulva. Egyrészt eleget ültünk idáig, jól esett végre mozogni, másrészt ha lassabban haladunk, sokkal több mindent látok.
Az egyik kezemmel húztam magam után a bőröndömet, a másikat Baekhyun fogta, és így sétáltunk az utcákon. Körülbelül öt perc után levetettem a vékony hosszúujjúmat.- Elég meleg van, ugye? – kérdezte Baekhyun, mire én csak bólogattam.
– Remélem végig ilyen jó idő lesz, mert egész nap a házban ücsörögni nem olyan élvezetes. Persze mi ketten feltalálnánk magunkat, de azért mégis. A tengerben fürödni sokkal jobb. Talán eléggé felmelegedett a víz. De hogyha túl hidegnek találod, és nagyon vágysz melegre, akkor otthon is fürödhetünk a meleg vizes medencénkben.
- Hűha – kaptam fel csodálkozva a fejem. Említette, hogy nem rég lett felújítva a ház, de fogalmam sem volt, pontosan menniyre is új az az új. – Nektek olyan is van?
- Aha. Fürdőkádnak hívják – közölte, mire én felnevettem.
- Á, értem – bólogattam. – Mondjuk az kicsit szűkös lenne kettőnknek, nem gondolod? – kérdeztem.
- Ugyan már! Simán elférünk benne ketten. Akarat kérdése – nézett le rám egy csibészes mosollyal.

Elpirultam a gondolatra, és gyorsan elfordítottam a fejem.
Baekhyun elkezdett halkan dúdolni egy dalt, miközben én a boltokat, kiratakokat, éttermeket és a gyönyörű házakat figyeltem amik a főutcán sorakoztak. Még a tenger sós ízét is éreztem a levegőben.
Egy idő után letértünk a fűútról kisebb mellékutcákba, ahol addig járkáltunk, míg meg nem érkeztünk a nyaralóhoz.
Miközben Baekhyun a kulcsot keresve kotorászott a hátizsákjában, én szemügyre vettem a házat. Nem volt hatalmas, nem volt mesebeli, mégis a maga módján tökéletes. Egyszintes volt, és szürke és fehér színekben pompázott. A ház jobb oldalánál volt a kocsifelhajtó, ahol mi is végigmentünk, miután bejutottunk a kapun. A ház mögött egy szép kis udvar rejtőzködött, ami a kerítésnél bokrokkal volt körülvéve, a közepén pedig szép nagy füves terület volt. A jobb sarokban egy faházikó állt.
- Mindjárt jövök - közölte Baekhyun, miközben visszasiettet a bejárati ajtóhoz, ami az utcára néző oldalon volt. A háznak ennek a hátsó részénél, ahol én álltam, egy nagy terasz volt, ahová négy lépcsőfok vezetett.
Most figyeltem csak meg pontosabban, és vettem észre, hogy a falnak ezt a részét üveg borítja, csak éppen ott volt a redőny, ezért nem is tűnt fel azonnal. Baekhyun éppen azt húzta fel belülről, majd kitárta az ajtót, és fejével inetett, hogy jöjjek.
A cuccaimat a földön hagyva siettem utána.
- Az elülső ajtó általában zárva van, és itt szoktunk közlekedni - magyarázta, aztán beléptem az ajtón.
Sokkal hűvösebb volt a kinti hőmérséklethez képest, de nem zavart, pont hogy jól esett. A nappaliban voltunk, ahol baloldalt egy kanapé állt, előtte a tévé és a szekrények. Két szobaajtót pillantottam meg velem szemben, ahová pár másodperc múlva be is mentünk.
- Ez az én szobám - mondta a jobb oldali helyiségre. Bekukucskáltam mellette, de nem sokat láttam. - Várj egy pillanatot - szólt Baekhyun. Az ablakokhoz ment, és itt is felhúzta a redőnyöket.
Nem volt túl nagy szoba, a legtöbb helyet egy kisebb franciaágy foglalta el, mellette egy kis éjjeliszekrénnyel, meg egy nagyobb ruhászekrénnyel a sarokban.
- Lenne egy kérdésem - közöltem.
- Igen? - nézett rám kérdőn.
- Lehetek gyerekes?
Először összevont szemöldökökkel nézett rám - gondolom erre a kérdésemre nem számított. De végül elmosolyodott. - Persze.
- Jó.
A tekintetemet Baekhyunról az ágyra szegeztem, majd egy vidám kiáltással, végtagjaimat széttárva az ágyra vetettem magam. Az ugrásom kíséretében még rugózott párat alattam a matrac, de amint befejezte azt, a hátamra fordultam, és a nevető Baekhyunra mosolyogtam.
- Olyan jó itt - mondtam. Baekhyun csak állt az ágy végében, én engem nézett. - Mi az? - kérdeztem, miközben az alkaromra támaszkodtam. Ahogy szája szélét rágva figyelt engem, tudtam, hogy forgat valamit a fejében. Féloldalas mosolyra húzódott a szája, ismét megjelent az a csibészes mosoly az arcán. Szép lassan felmászott az ágyra, és mint egy ragadozó, négykézláb közelített felém.
Kitágultak a szemeim, és nagyot nyeltem, miközben összeszorítottam a számat, mert nehezemre esett visszafolytani a mosolyomat. Amikor már egy vonalban voltunk, hirtelen rám nehezkedett a teljes testsúlyával. Nagyon nyögtem, miközben lélegzete a nyakamat csiklandozta.
- Nehéz vagyok? - kérdezte, majd két kezére támaszkodva készült leszállni rólam.
- Ne hogy elmenj - mondtam, és nyakát átölelve viszahúztam magamhoz. Teljesen közelről figyeltem arcát, a gyönyörű vonásait, a csillogó szemeit, aztán felemeltem a fejem, hogy megcsókolhassam. Nem sokáig bírtam.
- Na szállj le mert tényleg nehéz vagy - mondtam nevetve. Nem emelkedett fel, csak legurult rólam, de azzal a lendülettel engem is húzutt magával, pontosabban magára.
- Várj egy pillanatot - kértem gyorsan, és felültem. Meztelen combom a térdére simult, de nem ez zavart, hanem az, hogy a lenge szoknyám korca felcsúszott már egészen a hasamhoz. Visszacsúsztattam a csímőmre, de addigra Baekhyun felült, amitől hátratántántorodtam volna, ha nem ölel át.
- Megmutatom a ház a töbib részét.
- Oké - egyeztem bele. Úgyis miénk még az elkövetkező két hét...
Bepillantást nyertem a szülők hálószobájába, a fürdőbe, végül a konyhába, ami a nappaliból nyílt, és aminek közepén egy négyszemélyes étkezőasztal állt.
- Majd elmehetün éttermekbe is, de szerintem nagyrészt itthon fogunk enni - mondta Baekhyun. - És mint tudod, és nem sok mindent tudok főzni - célozgatott. - Persze majd segítek...
- Szívesen főzök - néztem fel rá. - Nekem nem gond.
- Akkor jó - mosolygott rám. - Tudod mit kéne csinálnunk?
- Na mit?
- Nutellás palacsintát.
Mosoly kúszott az én arcomra is. Tisztán emlékeztem arra, amikor csak pár napja ismertük egymást, és nekiálltunk nutellás palacsintát csinálni a konyhájában.
- Benne vagyok - közöltem.
- Gondoltam. Viszont ha jól tudom, a hűtő üres - bökött a fejével a sarokba. Odamentem, és kinyitottam a hűtő ajtaját.
- Bizony - mondtam, amint én is megbizonyosodtam róla.
- Szerintem először is pakoljunk ki, aztán elszaladunk a boltba. Vagyis... A francba.
- Mi az? - kérdeztem.
- Innen elég messze van csak bolt, és csak egy biciklink van.
Egymásra szegezve tekintetünket gondolkodtunk a megoldáson.
- Hát nincs más választásunk - közöltem végül.
- De nem akarlak egyedül hagyni - mondta, miközben átölelte a derekam.
- Mi mást tudsz csinálni?
Sóhajtott egy nagyot.
- Tudod mit? Amíg elmész bevásárolni, én kifekszem a napra és olvasok - ajánlottam. - Azt úgyis akartam, de te közben biztos unatkoznál, szóval így kapóra jön.
- Hát jó. És amint megjöttem, kimegyünk a partra.
- Oké - egyeztem bele lelkesen.
És így is tettünk. Mire én becipeltem a bőröndömet a szobába, Baekhyun már útnak is indult, hogy minél hamarabb visszaérjen. A fal mellé raktam le a bőröndömet, majd miután felnyitottam, egy ideig kutattam a bikinim után, míg végre a kezem ügyébe került. A törölközőmön és a könyvemen kívül mást nem is vettem ki, hanem azonnal nekiálltam átöltözni. Amikor már a kék-fehér csíkos bikinimet viseltem, kimentem az udvarra, és a fürdőlepedőmre feküdtem.
Először csak behunytam a szemem, és szívtam magamba a nap melegét. Tökéletes idő volt: tűzött a nap, de egy apró szellőnek köszönhetően pont elviselhető és kellemes volt a meleg. Nem túl erősen, de most is éreztem a tenger sós ízét a levegőben. A békés csöndben csak a madarak csicsergése hallatszot a közelben lévő fák irányából. Olyan nyugodt volt minden, hogy jó sokáig nem voltam képes mozdulni onnan.
Egy idő után aztán hasra fordultam, és kinyitottam az első oldalon a könyvemet. Mostanában rászoktam az olvasásra, mert igen sok szabadidőm volt. Régebben csak magazinokat olvasgattam, de Tia egyszer a kezembe nyomta a kedvenc könyvét, és közölte, hogy muszáj elolvasnom. Egy hétig feküdt az íróasztalomon, míg rászedtem magam, hogy elolvassam. Utána pedig alig tudtam letenni, anniyra szerettem. Azóta folyamatosan kértem kölcsönbe tőle könyveket, és magam is meglepődtem, menniyre magával tudott ragadni néhány történet. A mostani ugyan nem Tiától van, de ő ajánlotta, és tudtam, hogy rossz ötlete még nem volt, ezért azonnal bele is kezdtem.
Már a huszonnegyedik oldalnál tartottam, amikor hallottam, hogy megjött Baekhyun. Felpillatottam a sorokból, és amikor láttam, hogy Baekhyun leállítja a biciklit, felültem, és készültem felállni, de Baekhyun megállított.
- Maradj csak. Mindjárt jövök én is, csak gyorsan kipakolok és átöltözök.
- Oké - mondtam, de nem feküdtem vissza, és a könyvemet sem nyitottam ki újra, hanem figyeltem Baekhyunt, amint pedig eltűnt a házban, vártam rá.
Pár perccel később már készen is volt: a sötétkék, térdig érő fürdőnadrágjában igyekezett felém. Nem bírtam ki, hogy ne bámuljam meg meztelen felsőtestét. Hasonló lehetett az arkifejezésem, amilyen az övé abban a pillanatban, amikor tekintete végigfutott rajtam. Még nem nagyon láttuk egymást enniyre alulöltözve, és volt egy olyan érzésem, hogy nemsokára megtesszük a következő lépést...
Amikor letérdelt mellém, azonnal odahajoltam hozzá, és gyorsan megcsókoltam.
- Gyönyörű vagy - mosolygott rám. Majdnem kicsúszott a számon, hogy "te is", de az nem lett volna ide illő, meg fiúra nem is szoktunk ilyet mondani, ezért inkább csak átöleltem, miközben arcomat az övéhez szorítottam. Ahogy megéreztem a puha bőrét, ahogy jó pár helyen az enyémnek simul, összerándult a gyomrom, mintha pillangók csapkodnának benne.
- Szeretlek - mondtam halkan, de érthetően.
Már azt hittem, viccelődni fog, mint mindig, amikor olyan jó kedve van, de most nem tette. Belepuszilt a hajamba. - Én is téged.
Elmosolyodtam, de nem mozdultam semmit.
- Ugye nem sírsz? - kérdezte hirtelen Baekhyun.
- Nem - mondtam, és elhúzódtam, hogy szemébe nézhessek. - Miért sírnék? Csak akkor szoktam sírni, ha boldogtalan vagyok. De most nem vagyok az.
- Hát remélem is - mosolyodott el. - Azért hoztalak el ide, hogy jól érezzük magunkat, szóval elvárom, hogy a nap huszonnégy órájában mosolyogj.
- Ezt nem várhatod el tőlem. Erre csak Chanyeol képes. - Baekhyun elnevette magát, és egyetéertően bólogatott a legjobb barátjára gondolva. - De ne aggódj, nem leszek depressziós vagy ilyesmi.
Amíg velem vagy... - gonoltam magamban.
Lassan felkeltünk, és eldöntöttük, hogy kimegyünk a partra.
Már sokadszorra ezen a napon elmosolyodtam, mert belegondoltam, hogy mi mindent csinálunk még ma. Elmegyünk a vízhez, fürdünk benne, még akkor is, ha hideg - igaz, ezt még csak én gondoltam így. Ott leszünk ki tudja meddig, aztán hazajövünk, és valószínűleg nekiállunk palacsintát sütni a régi emlékek kedvére. Vacsora után filmet nézünk vagy sétálunk a sétányon, attól függően, mihez lesz kedvünk. Utána pedig fáradtak leszünk, és lefekszünk aludni. Vagy sem...
És akkor még ott van az apró meglepetésem Baekhyunnak. Pár héttel ezelőtt rendet raktam az íróasztalomnál, és az egyik fiók végében találtam valamit, ami már jó régóta porosodott ott. Nem is voltam tudatában, hogy ott van, hogy az én birtokomban van. De nagyon megörültem neki, és el is hoztam, mert eldöntöttem, hogy látni szeretném ott, ahol legelőször is láttam. Ahol minden elkezdődött.
Baekhyun egyszerű fekete álarca.
Belegondoltam, milyen rég volt az a bál, és ahhoz képest hol tartunk most. A szerelmünk nagyon sok mindent kibírt, ahogyan én is. És jöhet bármi, minket semmi és senki nem lesz képes elválasztani egymástól.

29.fejezet

Másnap este anyuval vacsoráztam, amikor egyszer csak felhozakodott egy olyan témával, amire egyáltalán nem számítottam.

- Tegnap járt itt egy fiú. Téged keresett.

- És meg is talált - mondtam a vacsorámat bámulva a tányéromban.

- Ki volt?

- Sungmin. Rim bátyja - válaszoltam.

- Tényleg? - nézett fel érdeklődve anya. - És Rim? - érdeklődött.

- Ővele nem találkoztam. Sungmin egyetemre jár ide, és beugrott, hogy beszéljen velem - magyaráztam, erősen ügyelve, hogy normális szituációnak tűnjön.

- Na. Az jó - mosolygott boldogan. - Rendes gyereknek tűnik.

- Igen... - De csak tűnik, gondoltam magamban. - Ne gondolj semmi másra anyu, nem vagyunk együtt - mondtam, mert arckifejezéséből mindent láttam. - Van barátom.

- Tudom, de örülnék, ha egyszer be is mutatnád - célozgatott.

- Majd... Majd bemutatom.

- Tudod azzal, hogy nem akarod bemutatni, csak arra tudok következtetni, hogy annyira nem is komoly a kapcsolatotok...

Türelmetlenül sóhajtottam egyet. - Jó, anya. Be fogom mutatni, ne aggódj. Amúgy hol van apa? - kérdeztem, mert már épp ideje volt, hogy témát váltsunk. Kínosan megköszörülte a torkát.

- Nem tudom.

Felvont szemöldökökkel néztem rá. Tovább ettem, de nem bírtam ki, hogy ne kérdezősködjek tovább. Látszódott az arcán, hogy valamit mégiscsak tud.

- Semmit nem tudsz?
Anyu csak sóhajtott egy nagyot, letette a villáját, aztán kelletlenül belekezdett:
- El kell mondanom valamit.
Ez elég rosszul kezdődött, ezért én is letettem az evőeszközömet a tányérom mellé, és minden figyelmemet anyára fordítottam.
- Azt hiszem van valakije - közölte egyszerűen.
- Tessék? - kérdeztem döbbenten, és előrébb hajoltam, mert nem voltam biztos benne, hogy jól hallottam.
- Nem tűnt fel mostanában, milyen keveset van itthon?
- De, feltűnt. De miért...? - Hátradőltem a szék támlájának, és csak a fejemet ráztam. Azt, hogy apa mással jön össze, még elképzelni is alig tudtam, nem hogy elhinni! - Hogy lehetsz ilyen nyugodt? - kérdeztem ingerülten anyutól.
- Már régóta tudom - vont vállat közönyösen, de láttam rajta, hogy azért mégiscsak bántja, és megviseli a dolog.
- Milyen régóta?
Egyértelmű volt, hogy nem szívesen beszél róla, de én csak azért is tovább kérdezősködtem. Elvégre a szüleimről van szó, csak van jogon tudni!
- Már a baleseted előtt is sokat veszekedtünk, de azt hiszem, ezekről nem sokat tudsz.
- Én csak arról tudok, hogy állást kapott... - idéztem fel a ködös emlékeimet.
- Na igen. Már akkor fontosabb volt neki a munkája, mint a családja - mondta félig mérgesen, mintha megint felidegesítette volna. Újból enni kezdett.
- De ennyire összevesztetek ezen?
- Nem csak ez volt a baj. Sok minden más is... Nem is volt soha itthon, amikor a kórházban feküdtél. Talán egyszer-kétszer jött csak haza, azt is azért, hogy elvigye a dolgait.
- De most végig itthon volt - értetlenkedtem.
- Csak a te kedvedért.
- Szóval ha jól értem... A kedvemért úgy tettetek, mintha minden rendben lenne?
Anyu nem válaszolt, de arcáról mindent le tudtam olvasni.
- Köszönöm a vacsorát - álltam fel hirtelen az asztaltól.
- Nem eszel még?
- Nem, köszönöm.
Gyorsan beraktam a tányéromat a mosogatógépbe, aztán felszaladtam a szobámba, és azonnal előkaptam a telefonomat. Két csörgés után fel is vette Baekhyun.
- Szia. Mi újság?
- Szia. Átjöhetek? - kérdeztem rá azonnal.
- Öö, persze - mondta kissé meglepetten.
- Akkor öt perc múlva ott vagyok.
Gyorsan letettem, aztán magamra kaptam a dzsekimet, és indultam is kifelé.
- Elmész? - állított meg anyu.
- Aha. De kilencre hazaérek - közöltem, aztán ki is léptem az ajtón. Amint leléptem a járdára, idegesen fordultam vissza.
- Mégsem mész? - kérdezte anyu.
- De, csak esik - morogtam, majd egy esernyőt előkapva másodjára is útnak indultam.
Eléggé erősen esett, de ez nem tartott vissza, így hát a pocsolyákat kerülgetve lépkedtem az úton.
A szokásos utamat követtem, de annál a bizonyos kereszteződésnél mint mindig rám tört a pánik. Hiába tudtam, hogy nem történhet semmi rossz, mindig szorongtam még belül. És ennél a résznél sikerült a legtöbbször pirosat kapnom, ahogyan most is.
Toporogva álltam az út szélén, és vártam, hogy a jelzőlámpa zöldre váltson, amikor hirtelen elhajtott mellettem egy nagy teherautó, és egy jó nagy adag vizet zúdított rám. Összerezzentem a hirtelen zuhatagtól, aztán erősen vissza kellett fognom magam, hogy ne vágjam a földhöz az esernyőmet idegességemben, a káromkodást viszont nem tudtam visszatartani. Megtöröltem magam, ugyanis a nyakamtól lefelé csurom vizes és mocskos lettem.
Miután végre átkerültem az út másik oldalára, már futólépésben haladtam az utcák között, egyrészt, mert már fáztam, másrészt, mert már így is jó páran megnéztek, és szerettem volna minél hamarabb odaérni.
Amikor megnyomtam a csengőt, nem sokat kellett várnom, már nyílt is az ajtó. Baekhyun végigmért, miközben kitárta az ajtót, aztán elnevette magát.
- Jót fürödtél? - kérdezte.
- Nem vicces - fortyogtam, és ledobtam az esernyőt a földre.
- Ez sár? - hajolt kicsit közelebb.
- Egy hülye gyorshajtónak köszönhetően igen - dühöngtem.
- Látom ma nem vagy túl jó formában - jegyezte meg.
- Hát nem - morogtam, majd lehámoztam magamról a cipőt. Állt benne a víz. Kiegyenesedtem, és idegesen megtöröltem kezemmel az arcomat.
- Mi a baj? - kérdezte már aggodalmaskodva Baekhyun.
- Nincs jó kedvem.
- Nem ezt kérdeztem.
Felpillantottam rá. Komoly arccal nézett a szemembe, mire én sóhajtottam egyet.
- Tudsz adni valami száraz ruhát? - kérdeztem már valamivel kedvesebb hangnemben.
- Persze - bólintott, majd felmentünk a szobájába.
Előkaparászott a szekrényéből egy melegítőt, majd a kezembe nyomta. Nekiálltam levetkőzni, miközben ő letelepedett az ágyára. Egy kis ideig tétováztam, ugyanis még nem láttuk egymást hiányos öltözetben. Aztán mégiscsak nekiálltam vetkőzni, elvégre már jó régóta együtt vagyunk, és az mégiscsak furcsán venné ki magát, ha megkérném, hogy menjen ki a szobából. Nem mintha gondoltam volna ilyesmire, meg se fordult a fejemben, hogy kiküldjem. Semmi bajom nem volt azzal, hogy előtte kell öltöznöm.
A ruha ugyan nagy volt rám, de ebben a pillanatban nem számított. A lényeg, hogy jó meleg és kényelmes volt. Bemásztam mellé az ágyba, ahol azonnal az ölébe vont. Olyan jól esett a közelsége, a törődése, hogy átöleltem a nyakát, és a vállára hajtottam a fejem.
- Egy idegroncs vagyok - közöltem, miután pár percig csendben nyújtott támaszt.
- Nem vagy, csak túl sok rossz dolog történik veled - mondta. - Teljesen normális, hogy kiakadsz ilyen dolgokon. A te helyedben én sem repesnék az örömtől.
- De nem csak ez az incidens a bajom, hanem...
Türelmesen várt, míg össze nem szedtem az erőt és a gondolataimat, és elhúzódva fel nem pillantottam rá.
- A szüleim elválnak. Igazából már el is váltak, csak nem mondták el, hogy ne legyen rosszabb nekem - mondtam szomorúan. - És apa talált magának valószínűleg egy új nőt.
Baekhyun együttérzően nézett rám, de mivel nem tudott szavakkal biztatni, inkább magához húzott, és elkezdte simogatni a hátamat.
- Igazából számíthattam volna rá, mert majdnem egy olyan nap lett volna, ahol nem történik velem semmi rossz - motyogtam a mellkasának. - Ami az én esetemben ugye lehetetlenség.
- Ugyan már! Ez nem igaz.
- De igen. - A hangomból áradt a szomorúság, az elkeseredettség és a reménytelenség.
- Akkor majd teszünk ellene - közölte Baekhyun.
- Mégis hogyan? - kérdeztem.
- Nem tudom. Majd kitalálunk valamit...
Megéreztem száját a hajamon, és tudtam, hogy gondolkodik. Én csak lehunytam a szemem, mert máris elárasztotta a mellkasomat a békesség és a nyugodtság, mint mindig, amikor a karjai közt tart. Néha átfutott a gondolat a fejemben, hogy Rim útján kéne követnem. Át tudtam érezni, miért cselekedett úgy, ahogy. De Baekhyun közelében szerencsére ezek a gondolataim szertefoszlottak.
- Hmm - szólt hirtelen.
- Mi az? - emeltem fel a fejem.
Elgondolkodva meredt a szoba másik felébe a fejem felett, aztán mosolyra húzódott a szája, és a szemembe nézett. - Említettem már, hogy van egy nyaralónk a tengerparton?
- Nem - mondtam, de ez azonnal felkeltette az érdeklődésemet.
- Még a nagyszüleim építették, de most már anyáéké. Gyakran járunk oda nyaralni. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk...
Boldog mosoly kúszott az arcomra.
- Nagyon jó hely, mert közel van a vízhez, és egy csendes utcában van. Lehet, hogy el tudom intézni, hogy kettesben mehessünk. Na, mit szólsz?
- Fúú, nagyon jó lenne - feleltem izgatottan.
- Gondoltam, hogy tetszeni fog az ötlet - vigyorgott. - És tennék róla, hogy ott végig jól érezd magad. Ráadásul a sok vizsga és tanulás után nekem is jól fog esni.
- Jaa, tényleg - kaptam észbe. - Most is tanultál?
- Igen, de nem baj, hogy jöttél. Úgyis akartam egy kis szünetet tartani.
Nem voltam teljesen biztos benne, hogy igazat mondott, de nem szóltam semmit.
- Viszont ha el akarsz jönni... - tért vissza az előző témához. - Szerintem könnyebben meg tudnám győzni a szüleimet, ha ismernének.
- Hát igen, az nem árt - bólogattam egyetértően. - Anya ma is rágta a fülemet, hogy mutassalak be neki.
- Akkor lassan sort kerítünk rá? - kérdezte.
- Aha. Valamikor úgyis is túl kell esni rajta.