Jinah és Rim tegnap késő délután állítottak be hozzám, mert aggódtak, és tudni akarták, mit csináltak velem a fiúk. El is meséltem nekik, mi történt. És mivel mindhárman lógtunk, úgy döntöttünk, csináljuk együtt. Úgyhogy ma szinte egész délelőtt és délután Jinahéknál voltunk.
Sokat segített, hogy velük lehettem, mert legalább elterelődött a figyelmem a tegnapi napról. Mondjuk nem volt annyira jó kedvem, inkább csak ültem a kanapén, karjaimmal átöleltem a felhúzott lábaimat, és néztem magam elé. Azért nem volt olyan könnyű feldolgozni a történteket.
A telefonomat kikapcsoltam, mert nem akartam, hogy a lányok is lássák, hogy valaki folyton hívogat. Baekhyun ugyanis tegnap többször rám csörgött, de egyszer sem vettem föl. Nem voltam kíváncsi rá, mit szeretne, és nem is akartam vele beszélni. Eleget szenvedtem tegnap, és minél kevesebbet szerettem volna gondolni rá.
Délután három körül mindhárman a tévé előtt ültünk, popcornnal az ölünkben, és filmet néztünk, amikor csöngettek. Jinah fölpattant mellőlem, és az ajtóhoz szaladt, de amint kitárta azt, ijedten nézett a vendégekre.
- Ki az? - kérdezte Rim, miközben előrébb hajolt, hogy lásson is belőle valamit. Én már sejtettem a választ.
Jinah be akarta csapni az ajtót, de az egyik fiú odatette a lábát, úgyhogy nem jött össze neki.
Két srác lépett be az ajtón, én pedig ijedtemben fölpattantam, és menekülni akartam. Hogy hova, arról fogalmam sem volt, a lényeg az, hogy messze innen.
Végül a konyha melletti folyosó felé vettem az irányt, közben hallottam, hogy mögöttem már folyik a dulakodás. Hamar rájöttem, hogy zsákutcába kerültem, de másmerre nem is tudtam volna menekülni. Lépteket is hallottam, ezért megpördültem a tengelyem körül, hogy megnézzem, mekkora bajban is vagyok tulajdonképpen. Két fiú sietett utánam, akiknek most már felismertem az arcukat. Az egyik az volt, aki tegnap elsőnek, azaz Chanyeol előtt volt soron, a másik pedig aki a nadrágomat hámozta le rólam.
Amint megláttam őket felém közelíteni, a legközelebbi ajtóhoz rohantam, és benyitottam, bár tudtam, hogy semmi esélyem a menekülésre. Minden reményem odaveszett, amikor a fürdőszobában kapkodtam a fejem kiút után kutatva. Nem volt.
- Sora - hallottam az egyik fiút az üldözőim közül a hátam mögül. Megfordultam. - Miért lógsz ki mindig a sorból? Miért jársz mindig más úton, mint a barátnőid? - kérdezte, és nekitámaszkodott az ajtófélfának. - Tudtam, hogy nem őszintén kíváncsi, hanem inkább csak bosszantani akar.
- Nem járok más úton, mint ők - ellenkeztem.
- Na persze - horkant fel, de nem vitatkozott tovább. - Gyere inkább - mondta, majd közelebb jött, és megragadta a karom. Nem tudtam ellene mit csinálni.
Kivonszoltak a fürdőből, keresztül a nappalin, ki az utcára. Rajtunk kívül senkinek nyoma sem volt.
- Ne - sikítottam kétségbeesetten, miközben próbáltam kiszabadítani magam. - A tegnap nem volt elég!?
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Azt hittem, sikerült megnevelnünk, de úgy látszik tévedtem.
- Tegnap eleget kínoztatok. - Már szinte sírtam, de mit sem törődve ezzel ráncigáltak tovább. - Mit akartok még tőlem?
- Majd meglátod.
A cél ugyanaz volt, mint tegnap. Jongin otthona. Kirázott a hideg a gondolattól, hogy megint be kell lépnem abba a házba,de nem volt más választásom.
Amint átléptük a küszöböt, megpillantottam Rimet és Jinaht a nappali közepén levő kanapén. Bár egymás mellett ültek, egy-egy fiú fogta őket oldalról. A többiek szétszórva helyezkedtek el a szobában, Baekhyun és Chanyeol például a heverő jobb karfája mellett álldogáltak.
Lábaim fölmondták a szolgálatot, a földre rogytam, ezért a fiúk elengedtek, de nem mozdultak mellőlem. Szerintem egyértelmű volt, hogy nem fogok csak úgy fölpattanni, és kiviharozni a szobából. Legszívesebben ezt tettem volna, de nem volt hozzá erőm. Ugyanolyan gyengének és kiszolgáltatottnak éreztem magam, mint tegnap.
- Nos - csapta össze a kezeit a szoba közepén álló Jongin. - Most, hogy mindenki megjött, kezdhetjük a játékot.
- Milyen játékot? - kérdezte Jinah. - A fiú figyelmen kívül hagyta a kérdést, és tovább beszélt.
- Akkor ugye három csapatot alkotunk, mindegyik lányhoz három-három ember, csak egyvalakihez megy kettő. Ki legyen az?
- Sora - vágta rá Baekhyun. - Ő tegnap úgyis kapott eleget - magyarázta.
- Oké - biccentett Jongin. - Vállalod?
- Persze.
- Én meg leszek a másik - közölte Chanyeol.
- Oké. Hova mentek? Fürdő, konyha...?
- A konyha jó lesz - mondta Baekhyun.
- Akkor mehettek is.
A fejem még mindig le volt hajtva, amit erre a beszélgetésre sem emeltem föl. Arcomat eltakarták a tincseim, így nem is láttam semmit a faparkettán kívül, de éreztem, ahogy valaki megragadja a karom, és fölhúz. Nem is tudom, miről ismertem föl, talán arról, hogy próbált gyengéden fölsegíteni, közben teljesen más látszatot kellett keltenie - ezért nehezen is ment neki - vagy arról, hogy eleget érintkeztünk előtte is. Valahogy azért sikerült elhúznia a konyha felé, aztán amikor oda beértünk, becsukta magunk után az ajtót.
Hosszúkás alakú konyha volt, baloldalt a sütő, a konyhapultok, a mosogatógép és fölötte a csap, a végében pedig a hűtő, aminek most éppen Chanyeol támaszkodott neki. A jobb oldalon ott volt egy kis asztal, két székkel. Kirántottam a karomat Baekhyun kezéből, és levágódtam az egyikre.
Kissé megkönnyebbültem, mert ők ketten biztosan nem fognak bántani, főleg, hogy többiek nem látnak minket. Szóval ezt a délutánt megúsztam.
- Mikor fejezitek már végre be? - kérdeztem, de kerültem Baekhyun tekintetét. Chanyeolét nem kellett, mert ő eleve a hátam mögött volt.
- Mit? - kérdezte a barátom.
- Ezt az egészet... Tudod jól, miről beszélek.
- Hát... Majd megkapjátok a legnagyobb büntetést, és utána... valószínűleg.
- Legnagyobb büntetést? - kérdeztem, és most már szemeibe néztem.
- Nem kell félned - nyugtatott. - Nem fogunk megerőszakolni, ha arra gondolsz. Semmi ilyesmi nem lesz. Neked, lehet, hogy nem is lesz olyan rossz.
- Mi lesz az? - kérdeztem. Baekhyun egy pillanatig Chanyeolra nézett, aztán vissza rám.
- Azt nem mondhatom el. De eddig se mondtam el semmit, gondolom megérted. Tényleg nem olyasmi, amitől félned kell.
- Akkor miért ez lesz a "legnagyobb büntetés"? - kérdeztem értetlenül.
- Majd meglátod.
Sóhajtottam egyet, aztán az asztalon pihenő karomra hajtottam a fejem. Pár percig néma csönd állt be a szobába.
- Nem akarom tudni, miféle játékról van szó, ugye?
- Nem hiszem. Inkább ne rontsuk a helyzet.
- Ezen már nincs mit rontani - morogtam az asztallapnak.
- Figyelj, Sora - kezdett bele óvatosan. - Tudom, hogy nehéz volt neked mostanában... És én sajnálom is, ami veled történt. Nekem se volt könnyű, hidd el. De...
- Baekhyun - szóltam közbe, és felkaptam a fejem. - Fejezzük be.
- Mit?
- Ezt, ami köztünk van.
Ez megdöbbentette, tisztán láttam rajta.
- Nemár, Sora - mondta kétségbeesetten. - Azért ennyire nem vagyunk rossz helyzetben.
- De, vagyunk - közöltem.
- Megoldjuk.
- Hogyan? És mit? - Megráztam a fejem. - Ezt nem lehet olyan könnyen... Te is jól tudod, hogy minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lennénk együtt.
- Ugyanott tartanánk - közölte. - A fiúkkal akkor is ezt csináltuk volna.
- Jó, de... könnyebb lenne.
- Lehet, hogy az lenne. De nem biztos. Ezt a kis időt még túléljük.
- Utána is titkolóznunk kell! Nincs jövőnk, nem látod!?
- De van - erősködött. - Ha már nem fogunk annyit a nyakatokon lógni a fiúkkal, akkor...
- Akkor elmondod nekik? Hogy "hé, nézzétek, Sora a barátnőm" ? Nem fogjuk tudni beadni nekik. Én se a lányoknak. Te se fiúknak. - Vettem egy nagy levegőt, és lassan ki is fújtam. - Nem működik ez köztünk.
- Eddig működött.
- Igen, amikor az egész csapat betoppant a szobádba, és nekem el kellett bújnom, meg amikor majdnem rátaláltak a telefonomban az üzeneteinkre. Nagyon nehéz dolgunk van, azt be kell vallanod.
- Jó, azt én is tudom, de... ezt eddig is tudtuk, és mégsem riadtunk vissza.
Ebben igaza volt. De most be akartam fejezni. Abban reménykedtem, hogy így talán minden sokkal egyszerűbb lesz.
- Ettől izgalmas a kapcsolatunk, nem?
Tudtam, hogy most már mindenhonnan érveket kaparászik, csak azért, hogy meggondoljam magam. És igen, én is gondoltam így rá, hogy izgalmas kapcsolatunk van, de most már más szemmel láttam a világot.
- Izgalmas az, amikor senkinek nem mondhatod el, hogy barátod van, hazudnod kell, amikor arról beszélsz, hogy hol voltál, amikor senkinek nem mesélheted el, milyen izgalmas estéd volt a barátoddal? Valóban, nagyon izgalmas - bólogattam cinikusan.
- Sora, szerintem neked csak sok volt ez a pár nap, és csak azért vagy most ilyen. Gondoljuk át a dolgokat.
- Már átgondoltam.
- Jó, egy kérdésem van. Mikor jutott eszedbe a szakítás?
Nem akartam rá válaszolni, mert tudtam, hogy azt fogja hallani, amire vágyik.
- Ma, itt a konyhában - böktem ki.
- Látod - biccentett. - Aludj rá egyet - tanácsolta. Most már sokkal lágyabb volt a hangja, mit pár perccel ezelőtt. Én pedig éreztem, hogy kezdek húzni a másik irány felé...
- Nem tagadhatod, hogy voltak szép pillanataink - mondta.
- Voltak. De elmúltak.
- Sora...
- Nem - ráztam meg a fejem, és fölpattantam a helyemről. - Jobb lesz így.
- Kinek? - kérdezte kissé felháborodottan.
- Nekünk.
- Miért?
- Mert... - Hirtelen megálltam, és nagyot tüsszentettem a tenyerembe.
- Egészségedre - mondta halkan.
- Köszi. - Fogalmam sem volt, miért éppen egy veszekedés kellős közepén jött rám. Gyorsan folytattam, ahol abbahagytam.- Mert nem kell titkolóznunk, és tovább élhetjük az életünket, ahogy előtte.
- Ne már - megint átváltott kétségbeesettbe. - Ezt te sem gondolhatod komolyan.
- Baekhyun. Lásd be, hogy egyszerűbb lesz így.
- Üresebb lesz. Hiányoznál. Én... én szeretlek - vallotta be.
Kikerekedett szemekkel meredtem rá. Ez volt az első alkalom, hogy kimondta. Jó, eddig is tudtam, nem arról van szó, csak ez most hirtelen túl komolynak tűnt, és meglepetésszerűen ért. Valahogy még nyálas is volt a maga módján, de tényleg ez a megfelelő szó arra, amit éreztem. És ő is.
De mi van, ha ez csak egy sima diákszerelem? Ha éppen azért vonzott ez a kapcsolat, mert meg volt tiltva? Mert ugye a tiltott gyümölcs a legédesebb. Mondjuk már azelőtt is vonzódtam hozzá, hogy pontosan tudtam volna, ki ő...
- Jó - mondtam, mert mást nem tudtam kipréselni magamból.
- De te...?
Nyilvánvalóan egy normális válaszra várt. Amiben én is elmondom, mit érzek. De mit érzek? Hosszasan gondolkoztam, hogy hogyan fejezzem ki magam.
- Tudod - mondtam végül - nehéz egy olyan embert szeretni, aki ott áll előtted, és ő a következő a sorban, aki pár percig kínozni fog - utaltam a tegnapi napra.
- Én nem bántottalak.
- De akkor is abban a csapatban vagy! Nem fogod fel, milyen nehéz ez nekem!? Eddig még oké volt, hogy leöntöttetek, meg lökdöstetek, de ami tegnap történt, az tényleg több a soknál! Nehéz így szeretni valakit, aki egy ilyen bandában van benne, és ilyen a baráti köre. Egyáltalán nem értelek benneteket, mert ti nem ilyenek vagytok - céloztam rá és Chanyeolra.
- Sora - szólt csalódottan, majd felém lépett.
- Ne érj hozzám - közöltem vele, és feltartottam mindkét kezem.
Döbbenten állt meg.
- Mióta tartunk itt? - kérdezte.
- Tegnap óta - közöltem.
- De nem is... szóval Jongin nem erőszakolt meg, ugye?
- Nem - válaszoltam, és furcsán néztem vissza rá, mert nem értettem, mire akart ezzel kilyukadni.
- Na látod - biccentett. - Annyira azért nem vagyunk...
- Na persze - emeltem feljebb a hangomat. - Nem lettem megerőszakolva, fú, most aztán megkönnyebbültem! Ami meg előtte volt, az az egy-két puszi, a vetkőztetés, ugyan már, mi volt az!? Pff, semmiség.
- Hé, nyugi. Nem úgy értettem!
- Tudod miért nem akarok veled lenni? Mert te is a csapat tagja vagy.
- Ezt eddig is tudtad - nézett rám értetlenül.
- De most rájöttem, milyen ez a csapat igazából. Nem akarok olyan barátot, aki ebben a bandában benne van. Főleg a tegnapiak után.
- Ne csináld ezt - kérlelt. - Én is tudtam, hogy nehéz lesz, de vállaltam. Tudtam, hogy lesznek nehéz időszakaink, de azt is tudtam, hogy simán átvészeljük őket.
- A nehéz időszak elérte a csúcspontját. És talán el kéne engednünk.
- Vagy még szorosabban, kitartóbban fogni.
- Bekhyun, miért nem látod be, hogy könnyebb lesz így?
- Mert nem lesz - mondta, és megint közelebb lépett. Próbáltam hátrálni, de hátam nekiütközött a falnak. - Nem engedem - makacskodott. - Most csak sok ez neked, és azért akarod, de hidd el...
Elnéztem másmerre.
- Te sem akarod igazából ezt a szakítást- mondta.
- Fogalmad sincs, mi játszódik le bennem - közöltem vele. - Kérlek... Te is be fogod látni, hogy jót tesz a távolság.
Arcomhoz hajolt, mintha meg akart volna csókolni - valószínűleg azt is akarta, de balra fordítottam a fejem.
- Baekhyun, ne. Nem akarom.
Megragadta az államat, és maga felé fordította fejemet, arra kényszerítve, hogy nézzek a szemébe. De épphogy megtörtént volna ez, ajkai már rá is tapadtak az enyémre.
Nem szerelmes csók volt. Nem éreztem benne semmi vágyat, semmi érzelmet, ami bizonyította volna, hogy igenis szeret, és nem fogja hagyni, hogy szakítsunk, és hogy kitartunk. Inkább az erőszakot éreztem ki belőle, és a lágy csókok helyett, amiket annyira szerettem tőle, most durvát kaptam. Köszönöm, nem kérek belőle. Azonnal ellöktem magamtól.
- Tessék, itt az élő bizonyíték, hogy ugyanolyan vagy, mint a csapat összes többi tagja! - vágtam oda neki. Éppen folydogálni kezdett egy könnycsepp az arcomon, ezért gyorsan letöröltem. Sietősen az ajtó felé vettem az irányt, mert úgy éreztem, muszáj elrohannom innen.
- Sora - kiabált utánam Baekhyun, de már kitártam az ajtót, és kiszaladtam rajta. Szemeimet félig eltakartam, mert nem akartam látni, mi folyik a kanapén. Merthogy ott volt két fiú, és az egyik lány, az biztos.
- Hé - szólt egy srác, aki észrevette, hogy menekülök.
- Hagyjátok - hallottam Chanyeol hangját mögülem. - Hadd menjen.
Kinyitottam a bejáratni ajtót, kiléptem az utcára, és amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam hazafelé.
- Hol voltál? - kérdezte aggódva anya, amint beléptem a házba.
- A lányoknál - feleltem, és reméltem, hogy nem veszi észre, mennyire megviselt vagyok.
- Jól vagy? - Persze, hogy észrevette.
- Aha - hazudtam.
Összevonta szemöldökeit, majd odalépett hozzám, és tenyerét a homlokomhoz tette.
- Elég meleg vagy...
- Nem vagyok lázas - mondtam.
- Azért pihenj le egy kicsit - ajánlotta.
- Oké. - Semmi másra nem vágytam.
Óvatosan beléptem a fürdőkádba, majd le is ültem. A víz hőmérséklete a meleg és a forró között ingadozott - nekem pillanatnyilag tökéletes volt. Hátrafeküdtem, hogy minél jobban elmerülhessek a melegségben, aztán fölsóhajtottam. Jólesett ez a béke, a nyugalom. Néma csönd honolt mindenhol. Olyan volt, mintha a víz szépen lassan kezdte volna föloldani bennem a stresszt, és azt a sok feszengést, ami bennem lakolt. Végre el tudtam magam engedni - testileg legalábbis, mert a gondolataim attól még nem hagytak nyugodni. Ennek is megtaláltam a tökéletes ellenszerét: egy könyv. Ha olvasok, legalább más gondjaival-bajaival lehetek elfoglalva, amik előbb vagy utóbb úgyis megoldódnak. Addig sem kell a saját problémáimra koncentrálnom, vagyis tökéletes figyelemelterelő. Eddig még sosem olvastam a kádban, de most rájöttem, hogy egyáltalán nem nehéz szárazon tartani a könyvet, hogy ne essen a vízbe. Arra gondoltam, hogy órákig tudnék így feküdni. És lehet, hogy azt is fogom csinálni.
Két srác lépett be az ajtón, én pedig ijedtemben fölpattantam, és menekülni akartam. Hogy hova, arról fogalmam sem volt, a lényeg az, hogy messze innen.
Végül a konyha melletti folyosó felé vettem az irányt, közben hallottam, hogy mögöttem már folyik a dulakodás. Hamar rájöttem, hogy zsákutcába kerültem, de másmerre nem is tudtam volna menekülni. Lépteket is hallottam, ezért megpördültem a tengelyem körül, hogy megnézzem, mekkora bajban is vagyok tulajdonképpen. Két fiú sietett utánam, akiknek most már felismertem az arcukat. Az egyik az volt, aki tegnap elsőnek, azaz Chanyeol előtt volt soron, a másik pedig aki a nadrágomat hámozta le rólam.
Amint megláttam őket felém közelíteni, a legközelebbi ajtóhoz rohantam, és benyitottam, bár tudtam, hogy semmi esélyem a menekülésre. Minden reményem odaveszett, amikor a fürdőszobában kapkodtam a fejem kiút után kutatva. Nem volt.
- Sora - hallottam az egyik fiút az üldözőim közül a hátam mögül. Megfordultam. - Miért lógsz ki mindig a sorból? Miért jársz mindig más úton, mint a barátnőid? - kérdezte, és nekitámaszkodott az ajtófélfának. - Tudtam, hogy nem őszintén kíváncsi, hanem inkább csak bosszantani akar.
- Nem járok más úton, mint ők - ellenkeztem.
- Na persze - horkant fel, de nem vitatkozott tovább. - Gyere inkább - mondta, majd közelebb jött, és megragadta a karom. Nem tudtam ellene mit csinálni.
Kivonszoltak a fürdőből, keresztül a nappalin, ki az utcára. Rajtunk kívül senkinek nyoma sem volt.
- Ne - sikítottam kétségbeesetten, miközben próbáltam kiszabadítani magam. - A tegnap nem volt elég!?
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Azt hittem, sikerült megnevelnünk, de úgy látszik tévedtem.
- Tegnap eleget kínoztatok. - Már szinte sírtam, de mit sem törődve ezzel ráncigáltak tovább. - Mit akartok még tőlem?
- Majd meglátod.
A cél ugyanaz volt, mint tegnap. Jongin otthona. Kirázott a hideg a gondolattól, hogy megint be kell lépnem abba a házba,de nem volt más választásom.
Amint átléptük a küszöböt, megpillantottam Rimet és Jinaht a nappali közepén levő kanapén. Bár egymás mellett ültek, egy-egy fiú fogta őket oldalról. A többiek szétszórva helyezkedtek el a szobában, Baekhyun és Chanyeol például a heverő jobb karfája mellett álldogáltak.
Lábaim fölmondták a szolgálatot, a földre rogytam, ezért a fiúk elengedtek, de nem mozdultak mellőlem. Szerintem egyértelmű volt, hogy nem fogok csak úgy fölpattanni, és kiviharozni a szobából. Legszívesebben ezt tettem volna, de nem volt hozzá erőm. Ugyanolyan gyengének és kiszolgáltatottnak éreztem magam, mint tegnap.
- Nos - csapta össze a kezeit a szoba közepén álló Jongin. - Most, hogy mindenki megjött, kezdhetjük a játékot.
- Milyen játékot? - kérdezte Jinah. - A fiú figyelmen kívül hagyta a kérdést, és tovább beszélt.
- Akkor ugye három csapatot alkotunk, mindegyik lányhoz három-három ember, csak egyvalakihez megy kettő. Ki legyen az?
- Sora - vágta rá Baekhyun. - Ő tegnap úgyis kapott eleget - magyarázta.
- Oké - biccentett Jongin. - Vállalod?
- Persze.
- Én meg leszek a másik - közölte Chanyeol.
- Oké. Hova mentek? Fürdő, konyha...?
- A konyha jó lesz - mondta Baekhyun.
- Akkor mehettek is.
A fejem még mindig le volt hajtva, amit erre a beszélgetésre sem emeltem föl. Arcomat eltakarták a tincseim, így nem is láttam semmit a faparkettán kívül, de éreztem, ahogy valaki megragadja a karom, és fölhúz. Nem is tudom, miről ismertem föl, talán arról, hogy próbált gyengéden fölsegíteni, közben teljesen más látszatot kellett keltenie - ezért nehezen is ment neki - vagy arról, hogy eleget érintkeztünk előtte is. Valahogy azért sikerült elhúznia a konyha felé, aztán amikor oda beértünk, becsukta magunk után az ajtót.
Hosszúkás alakú konyha volt, baloldalt a sütő, a konyhapultok, a mosogatógép és fölötte a csap, a végében pedig a hűtő, aminek most éppen Chanyeol támaszkodott neki. A jobb oldalon ott volt egy kis asztal, két székkel. Kirántottam a karomat Baekhyun kezéből, és levágódtam az egyikre.
Kissé megkönnyebbültem, mert ők ketten biztosan nem fognak bántani, főleg, hogy többiek nem látnak minket. Szóval ezt a délutánt megúsztam.
- Mikor fejezitek már végre be? - kérdeztem, de kerültem Baekhyun tekintetét. Chanyeolét nem kellett, mert ő eleve a hátam mögött volt.
- Mit? - kérdezte a barátom.
- Ezt az egészet... Tudod jól, miről beszélek.
- Hát... Majd megkapjátok a legnagyobb büntetést, és utána... valószínűleg.
- Legnagyobb büntetést? - kérdeztem, és most már szemeibe néztem.
- Nem kell félned - nyugtatott. - Nem fogunk megerőszakolni, ha arra gondolsz. Semmi ilyesmi nem lesz. Neked, lehet, hogy nem is lesz olyan rossz.
- Mi lesz az? - kérdeztem. Baekhyun egy pillanatig Chanyeolra nézett, aztán vissza rám.
- Azt nem mondhatom el. De eddig se mondtam el semmit, gondolom megérted. Tényleg nem olyasmi, amitől félned kell.
- Akkor miért ez lesz a "legnagyobb büntetés"? - kérdeztem értetlenül.
- Majd meglátod.
Sóhajtottam egyet, aztán az asztalon pihenő karomra hajtottam a fejem. Pár percig néma csönd állt be a szobába.
- Nem akarom tudni, miféle játékról van szó, ugye?
- Nem hiszem. Inkább ne rontsuk a helyzet.
- Ezen már nincs mit rontani - morogtam az asztallapnak.
- Figyelj, Sora - kezdett bele óvatosan. - Tudom, hogy nehéz volt neked mostanában... És én sajnálom is, ami veled történt. Nekem se volt könnyű, hidd el. De...
- Baekhyun - szóltam közbe, és felkaptam a fejem. - Fejezzük be.
- Mit?
- Ezt, ami köztünk van.
Ez megdöbbentette, tisztán láttam rajta.
- Nemár, Sora - mondta kétségbeesetten. - Azért ennyire nem vagyunk rossz helyzetben.
- De, vagyunk - közöltem.
- Megoldjuk.
- Hogyan? És mit? - Megráztam a fejem. - Ezt nem lehet olyan könnyen... Te is jól tudod, hogy minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem lennénk együtt.
- Ugyanott tartanánk - közölte. - A fiúkkal akkor is ezt csináltuk volna.
- Jó, de... könnyebb lenne.
- Lehet, hogy az lenne. De nem biztos. Ezt a kis időt még túléljük.
- Utána is titkolóznunk kell! Nincs jövőnk, nem látod!?
- De van - erősködött. - Ha már nem fogunk annyit a nyakatokon lógni a fiúkkal, akkor...
- Akkor elmondod nekik? Hogy "hé, nézzétek, Sora a barátnőm" ? Nem fogjuk tudni beadni nekik. Én se a lányoknak. Te se fiúknak. - Vettem egy nagy levegőt, és lassan ki is fújtam. - Nem működik ez köztünk.
- Eddig működött.
- Igen, amikor az egész csapat betoppant a szobádba, és nekem el kellett bújnom, meg amikor majdnem rátaláltak a telefonomban az üzeneteinkre. Nagyon nehéz dolgunk van, azt be kell vallanod.
- Jó, azt én is tudom, de... ezt eddig is tudtuk, és mégsem riadtunk vissza.
Ebben igaza volt. De most be akartam fejezni. Abban reménykedtem, hogy így talán minden sokkal egyszerűbb lesz.
- Ettől izgalmas a kapcsolatunk, nem?
Tudtam, hogy most már mindenhonnan érveket kaparászik, csak azért, hogy meggondoljam magam. És igen, én is gondoltam így rá, hogy izgalmas kapcsolatunk van, de most már más szemmel láttam a világot.
- Izgalmas az, amikor senkinek nem mondhatod el, hogy barátod van, hazudnod kell, amikor arról beszélsz, hogy hol voltál, amikor senkinek nem mesélheted el, milyen izgalmas estéd volt a barátoddal? Valóban, nagyon izgalmas - bólogattam cinikusan.
- Sora, szerintem neked csak sok volt ez a pár nap, és csak azért vagy most ilyen. Gondoljuk át a dolgokat.
- Már átgondoltam.
- Jó, egy kérdésem van. Mikor jutott eszedbe a szakítás?
Nem akartam rá válaszolni, mert tudtam, hogy azt fogja hallani, amire vágyik.
- Ma, itt a konyhában - böktem ki.
- Látod - biccentett. - Aludj rá egyet - tanácsolta. Most már sokkal lágyabb volt a hangja, mit pár perccel ezelőtt. Én pedig éreztem, hogy kezdek húzni a másik irány felé...
- Nem tagadhatod, hogy voltak szép pillanataink - mondta.
- Voltak. De elmúltak.
- Sora...
- Nem - ráztam meg a fejem, és fölpattantam a helyemről. - Jobb lesz így.
- Kinek? - kérdezte kissé felháborodottan.
- Nekünk.
- Miért?
- Mert... - Hirtelen megálltam, és nagyot tüsszentettem a tenyerembe.
- Egészségedre - mondta halkan.
- Köszi. - Fogalmam sem volt, miért éppen egy veszekedés kellős közepén jött rám. Gyorsan folytattam, ahol abbahagytam.- Mert nem kell titkolóznunk, és tovább élhetjük az életünket, ahogy előtte.
- Ne már - megint átváltott kétségbeesettbe. - Ezt te sem gondolhatod komolyan.
- Baekhyun. Lásd be, hogy egyszerűbb lesz így.
- Üresebb lesz. Hiányoznál. Én... én szeretlek - vallotta be.
Kikerekedett szemekkel meredtem rá. Ez volt az első alkalom, hogy kimondta. Jó, eddig is tudtam, nem arról van szó, csak ez most hirtelen túl komolynak tűnt, és meglepetésszerűen ért. Valahogy még nyálas is volt a maga módján, de tényleg ez a megfelelő szó arra, amit éreztem. És ő is.
De mi van, ha ez csak egy sima diákszerelem? Ha éppen azért vonzott ez a kapcsolat, mert meg volt tiltva? Mert ugye a tiltott gyümölcs a legédesebb. Mondjuk már azelőtt is vonzódtam hozzá, hogy pontosan tudtam volna, ki ő...
- Jó - mondtam, mert mást nem tudtam kipréselni magamból.
- De te...?
Nyilvánvalóan egy normális válaszra várt. Amiben én is elmondom, mit érzek. De mit érzek? Hosszasan gondolkoztam, hogy hogyan fejezzem ki magam.
- Tudod - mondtam végül - nehéz egy olyan embert szeretni, aki ott áll előtted, és ő a következő a sorban, aki pár percig kínozni fog - utaltam a tegnapi napra.
- Én nem bántottalak.
- De akkor is abban a csapatban vagy! Nem fogod fel, milyen nehéz ez nekem!? Eddig még oké volt, hogy leöntöttetek, meg lökdöstetek, de ami tegnap történt, az tényleg több a soknál! Nehéz így szeretni valakit, aki egy ilyen bandában van benne, és ilyen a baráti köre. Egyáltalán nem értelek benneteket, mert ti nem ilyenek vagytok - céloztam rá és Chanyeolra.
- Sora - szólt csalódottan, majd felém lépett.
- Ne érj hozzám - közöltem vele, és feltartottam mindkét kezem.
Döbbenten állt meg.
- Mióta tartunk itt? - kérdezte.
- Tegnap óta - közöltem.
- De nem is... szóval Jongin nem erőszakolt meg, ugye?
- Nem - válaszoltam, és furcsán néztem vissza rá, mert nem értettem, mire akart ezzel kilyukadni.
- Na látod - biccentett. - Annyira azért nem vagyunk...
- Na persze - emeltem feljebb a hangomat. - Nem lettem megerőszakolva, fú, most aztán megkönnyebbültem! Ami meg előtte volt, az az egy-két puszi, a vetkőztetés, ugyan már, mi volt az!? Pff, semmiség.
- Hé, nyugi. Nem úgy értettem!
- Tudod miért nem akarok veled lenni? Mert te is a csapat tagja vagy.
- Ezt eddig is tudtad - nézett rám értetlenül.
- De most rájöttem, milyen ez a csapat igazából. Nem akarok olyan barátot, aki ebben a bandában benne van. Főleg a tegnapiak után.
- Ne csináld ezt - kérlelt. - Én is tudtam, hogy nehéz lesz, de vállaltam. Tudtam, hogy lesznek nehéz időszakaink, de azt is tudtam, hogy simán átvészeljük őket.
- A nehéz időszak elérte a csúcspontját. És talán el kéne engednünk.
- Vagy még szorosabban, kitartóbban fogni.
- Bekhyun, miért nem látod be, hogy könnyebb lesz így?
- Mert nem lesz - mondta, és megint közelebb lépett. Próbáltam hátrálni, de hátam nekiütközött a falnak. - Nem engedem - makacskodott. - Most csak sok ez neked, és azért akarod, de hidd el...
Elnéztem másmerre.
- Te sem akarod igazából ezt a szakítást- mondta.
- Fogalmad sincs, mi játszódik le bennem - közöltem vele. - Kérlek... Te is be fogod látni, hogy jót tesz a távolság.
Arcomhoz hajolt, mintha meg akart volna csókolni - valószínűleg azt is akarta, de balra fordítottam a fejem.
- Baekhyun, ne. Nem akarom.
Megragadta az államat, és maga felé fordította fejemet, arra kényszerítve, hogy nézzek a szemébe. De épphogy megtörtént volna ez, ajkai már rá is tapadtak az enyémre.
Nem szerelmes csók volt. Nem éreztem benne semmi vágyat, semmi érzelmet, ami bizonyította volna, hogy igenis szeret, és nem fogja hagyni, hogy szakítsunk, és hogy kitartunk. Inkább az erőszakot éreztem ki belőle, és a lágy csókok helyett, amiket annyira szerettem tőle, most durvát kaptam. Köszönöm, nem kérek belőle. Azonnal ellöktem magamtól.
- Tessék, itt az élő bizonyíték, hogy ugyanolyan vagy, mint a csapat összes többi tagja! - vágtam oda neki. Éppen folydogálni kezdett egy könnycsepp az arcomon, ezért gyorsan letöröltem. Sietősen az ajtó felé vettem az irányt, mert úgy éreztem, muszáj elrohannom innen.
- Sora - kiabált utánam Baekhyun, de már kitártam az ajtót, és kiszaladtam rajta. Szemeimet félig eltakartam, mert nem akartam látni, mi folyik a kanapén. Merthogy ott volt két fiú, és az egyik lány, az biztos.
- Hé - szólt egy srác, aki észrevette, hogy menekülök.
- Hagyjátok - hallottam Chanyeol hangját mögülem. - Hadd menjen.
Kinyitottam a bejáratni ajtót, kiléptem az utcára, és amilyen gyorsan csak tudtam, rohantam hazafelé.
- Hol voltál? - kérdezte aggódva anya, amint beléptem a házba.
- A lányoknál - feleltem, és reméltem, hogy nem veszi észre, mennyire megviselt vagyok.
- Jól vagy? - Persze, hogy észrevette.
- Aha - hazudtam.
Összevonta szemöldökeit, majd odalépett hozzám, és tenyerét a homlokomhoz tette.
- Elég meleg vagy...
- Nem vagyok lázas - mondtam.
- Azért pihenj le egy kicsit - ajánlotta.
- Oké. - Semmi másra nem vágytam.
Óvatosan beléptem a fürdőkádba, majd le is ültem. A víz hőmérséklete a meleg és a forró között ingadozott - nekem pillanatnyilag tökéletes volt. Hátrafeküdtem, hogy minél jobban elmerülhessek a melegségben, aztán fölsóhajtottam. Jólesett ez a béke, a nyugalom. Néma csönd honolt mindenhol. Olyan volt, mintha a víz szépen lassan kezdte volna föloldani bennem a stresszt, és azt a sok feszengést, ami bennem lakolt. Végre el tudtam magam engedni - testileg legalábbis, mert a gondolataim attól még nem hagytak nyugodni. Ennek is megtaláltam a tökéletes ellenszerét: egy könyv. Ha olvasok, legalább más gondjaival-bajaival lehetek elfoglalva, amik előbb vagy utóbb úgyis megoldódnak. Addig sem kell a saját problémáimra koncentrálnom, vagyis tökéletes figyelemelterelő. Eddig még sosem olvastam a kádban, de most rájöttem, hogy egyáltalán nem nehéz szárazon tartani a könyvet, hogy ne essen a vízbe. Arra gondoltam, hogy órákig tudnék így feküdni. És lehet, hogy azt is fogom csinálni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése