1.fejezet

A napom átlagosan indult. Reggel fölkeltem, bementem a fürdőbe, fél óra múlva kijöttem, megreggeliztem, azaz ettem pár falatot, végül fölöltöztem. A piros cipőmet akartam felhúzni, úgyhogy húztam hozzá egy farmert, egy piros pólót, meg egy fekete dzsekit rá. Aztán még egy nyaklánc, pár karkötő, és készen is vagyok.

A lányok a ház előtt vártak, és valamin vitatkoztak.

- Sziasztok. Indulhatunk – közöltem.

Ez is csak a szokásos volt. Jinah és Rim mindig megvártak, hogy együtt mehessünk a suliba. Általában gyalog megyünk, de ha nagyon hideg van, vagy esik az eső, Jinah apukája visz minket.

Az utat végigbeszélgettünk, viszont amikor beértünk az osztályba, más merre terelődött a szó. A házira. Szokás szerint odadobtam nekik, mert én, ellentétben velük, mindig megcsinálom. Vadul kezdték el másolgatni.

Az órák úgy teltek el, mint mindig. Én próbáltam figyelni, de elég sokszor elkalandozott a figyelmem.

- Hol lesz a következő óránk? – kérdezte Rim.

- A 106-os teremben.

- Akkor menjünk.

Fölkaptuk a táskánkat, és elindultunk.

Mentünk végig a folyosón, mi hárman, Jinah középen, baloldalt Rim, jobboldalt én, Sora. Mi vagyunk a suli három legmenőbb csaja. Ez talán abban mutatkozik, hogy mi öltözködünk a legfeltűnőbben. Nem az egyszerű farmer-póló-pulcsi-tornacipő módszert alkalmazzuk. Szerintem nincs olyan a suliban, aki ne ismerne minket. Jinah persze a jegyeiről is híres. De valahogy mindig átmegy. Amikor pedig a suli folyosóján haladunk, mindenki utat enged nekünk. Kész luxus.

Ma viszont egy fiúbanda elállta az utunkat.

- Húzzatok arrébb – mondta Jinah.

A hozzá legközelebb álló fiú kérdőn nézett föl.

- Tessék?

- Húzzatok arrébb! – ismételte Jinah hangosabban.

A srác megvetően nézett végig rajta. Körülötte a haverok mind minket figyeltek.

- És ha nem? – kérdezte a srác.

Jinah persze nem szokott hozzá, hogy bárki visszaszól neki. Csak néztem, hogy ki fog-e akadni, de persze nem kezdett el hisztizni. Egyik szemöldökét felvonva nézett a fiúra.

Nem szólt semmi, csak meglökte a vállánál a srácot, aki így hátrébb lépett egyet, és átlépte a keletkezett rést. Rim követte, aztán meg én.

- Legszívesebben lefejelném őket – szólt undorodva a srác. Hát, nem volt elragadtatva tőlünk. De szerencsére nem bántott. Még.

Suli után megint együtt mentünk a lányokkal, mert úgyis egy irányba lakunk, meg ilyenkor mindig együtt töltjük az időt.

- Mikor megyünk el megvenni a ruhát? – kérdezte Rim.

- Milyen ruhát? – kérdeztem.

- Hát a bálra! Ne mondd, hogy elfelejtetted!

- Jaa, az most hétvégén lesz?

- Igen!

- Hoppá – nevettem.

- Álarcos bál – álmodozott Jinah. – Pont, mint a Rómeó és Júliában.

- Akkor először maszkot kéne venni, hogy ahhoz tudjuk venni ruhát, majd cipőt. Nem ártana már most elkezdeni, mert nem fogjuk azonnal az első boltban megtalálni, amit akarunk – mondta Rim.

- Igen, elkezdhetnénk – mondta Jinah. – Meg még be kell jelentkeznem fodrászhoz, kozmetikushoz, pedikűröshöz, manikűröshöz…

- Azért ne vidd túlzásba – mondtam.

- Nem viszem. Szépen akarok kinézni.

Úgyhogy a délutáni program az volt, hogy veszünk álarcot. Amiből persze semmi nem lett, mert körbejártuk a fél várost, de sehol nem találtunk maszkot. Úgyhogy otthon leültünk a gép elé, és a neten néztük ki magunknak és rendeltük.

- És akkor holnap a ruhát – mondta Jinah.