Délután lefürödtem, és hajat is mostam. De más dolgom nem nagyon volt, úgyhogy nagyjából azt csináltam, amit máskor szoktam.
Este hat óra körül kezdtem megint készülődni. Először megcsináltam a hajam. Bár sok mindent nem csináltam, mert kiengedve hagytam. Minimális sminket tettem föl, aztán visszamentem a szobámba, és fölhúztam a ruhámat. Kerestem hozzá egy nyakláncot, pár karkötőt meg egy táskát. Aztán a cipőmet is előhalásztam a szekrényből.
Megálltam a tükör előtt, és szemügyre vettem magam. Elégedett voltam a látvánnyal. Most már csak egy valami hiányzott: az álarc. Odamentem az asztalomhoz, amin a maszk volt, és óvatosan magamra húztam. Visszasétáltam a tükörhöz. Igen. Így már tökéletes.
Azon gondolkoztam, hogy így, álarccal sétáljak végig az utcákon? Viszont azt nem tehetem meg, hogy csak a suliban húzom fel, mert akkor felismernek. Aztán végül magamon hagytam, és úgy indultam el.
Amikor a suli elé értem, örültem, hogy magamon hagytam az álarcot, mert egy csomó embert láttam abban. Bementem a suliba, és a sportcsarnok felé vettem az irányt.
Amikor beléptem, csodálkozva néztem körbe. Ki volt díszítve virágokkal, szalagokkal és lufikkal. Hátul föl volt állítva egy színpad, ahol jó magas hangfalak, meg egy DJ-pult állt. A fal mellett sorban székek voltak, és egy bárpult is volt a színpad mellett.
Elég nagy tömeg volt már. A lányok mind szebbnél szebb ruhákban, gyönyörű álarcokban, magas sarkú cipőkben, a fiúk nagy része pedig öltönyben, vagy egyszerűen csak ingben, és egyszerű, fekete maszkokban.
Odamentem a székekhez, és kényelembe helyeztem magam. Nézelődtem hátha meglátom Rimet vagy Jinaht, de egyelőre nyomuk sem volt. Senkit nem ismertem föl. Egyelőre még zene sem szólt.
Hétig szállingóztak az emberek. Sokan döntöttek úgy, mint én, hogy leülnek, és csak figyelnek. De elég sokan álltak a terem közepén, és beszélgettek. Kezdett egyre sűrűbb tömeg lenni.
Pontban hétkor az igazgató fölment a színpadra, a mikrofonhoz, és köszöntött minket. Nem volt túl érdekes, és burkoltan célzott arra, hogy azért vannak itt tanárok. Nyilván félt attól, hogy kitör valami balhé. Ki is nézném ebből a társaságból.
Miután befejezte a beszédet, azonnal elhagyta a tornatermet. Valószínűleg nem akart itt maradni. Viszont most elkezdődött a buli. Egy srác föllépett a színpadra. Rajta csak egy farmer és zakó volt, és maszkot sem viselt. Ő csak pár mondatot mondott, aztán elindította a zenét.
Azonnal jó hangulat alakult ki a teremben, és mindenki elkezdett táncolni. Én addig ültem a helyemen, míg oda nem jött hozzám egy fiú, és elhívott táncolni. Természetesen igent mondtam, úgyhogy a tömegbe vetettük magunkat. Nagyon jól éreztem magam. A srác is jó fejnek tűnt, bár nem beszéltünk semmit. Miután lement a szám, egy másik srác kért le táncolni. És ez így ment vagy 8 számon keresztül. De úgy láttam, minden fiú ezt csinálja: kiválaszt magának egy szimpatikus csajt, akivel letáncol egy számot, aztán jöhet a következő.
A fiúkat nehéz volt megkülönböztetni, mert majdnem mindegyiken fekete öltöny és fehér ing volt. Viszont nem volt két olyan lány, akinek ugyanolyan lett volna a ruhája. Ennek köszönhetően rátaláltam Rimre. A székek mellett állt, pohárral a kezében, és a tömeget nézte. Odasiettem hozzá.
- Szia - köszöntem.
- Szia - mosolygott vissza rám, majd kortyolt egyet az italából.
- Téged nem kérnek le a fiúk? - kérdeztem, majd leültem.
- Dehogyisnem. De már eleget táncoltam - mondta, amikor ő is helyet foglalt.
- Elfáradtál?
- Aha. És a cipő kitörte a sarkamat. Rohadtul fáj.
- Adjak ragtapaszt? - kérdeztem, és elkezdtem turkálni a táskámban.
- Van? - nézett rám reménykedve.
- Persze - mondtam, majd a kezébe nyomtam egyet.
- Életmentő vagy - ölelt át, mire elmosolyodtam. - Mindjárt jövök - pattant fel, és elsietett a mosdók felé.
Én addig elmentem a bárpulthoz, és kértem egy kis italt, majd a pohárral a kezemben visszaültem. Ahogy elnéztem, mindenki nagyon jól érezte magát. Ugrándoztak, röhögcséltek.
Rim visszatért, és leült mellém.
- Láttad Jinaht? - kérdeztem tőle.
- Aha. Ő is élvezi a bulit. De Jongint nem láttam. Vagy ha láttam is, de lehetetlen őket felismerni. Minden fiú ugyanúgy néz ki. Ja nem is. Van egy srác, akin piros ing van. Az lekért táncolni.
- Engem is - nevettem. - De szerinted fölismernek minket?
- Minket biztos nem. Max Jinaht. Azzal a cipővel meg a ruhával... Szerintem a suliban ő az egyetlen, aki ilyet fölhúzna.
- Sokan vannak feketében - jegyeztem meg.
- De egyiknek sincs ilyen rövid és kivágott ruhája, és szegecses cipője.
- Jó - nevettem. - De azért remélem nem bántják. Mert ha meglátják, biztos felismerik.
- Mi nem vagyunk felismerhetőek, ugye?
- Nem hiszem.
- Oké.
Ahogy Rim végignézett a tömegen, úgy tűnt, mintha unatkozna. Ezért meg is kérdeztem.
- Unatkozol?
- Kicsit. Nincs kedvem táncolni, úgy meg nincs sok értelme.
- Akkor meddig maradsz?
- Nem tudom... Ha te is unatkozol, akkor mehetünk együtt haza, és majd otthon folytatjuk a bulit. - Elmosolyodtam, és beleegyeztem. - Ott azt csinálunk, amit akarunk.
Mosolyogva figyeltem, ahogy magyaráz, hogy otthon csak mi ketten sokkal jobban ellennénk, mit itt. Komolyan, az ujjával számolgatta az okokat.
- Azért annyira nem rossz itt - mondtam.
- Nem azt mondom, hogy nem jó itt. Tényleg tök poén, hogy mindenki álarcban van, meg minden, de otthon olyan zenét is hallgathatnánk, amit szeretünk.
- De ott nincsenek fiúk - mutattam rá.
Ő nevetve megrázta a fejét, és közölte, hogy ott a bátyja. Erre én is elnevettem magam.
Kiittam a maradék italomat, majd a műanyagpoharat kidobtam a legközelebbi kukába, majd visszaültem Rim mellé. Ő csak sóhajtott egyet, és elkezdett panaszkodni a zenéről. Csendben figyeltem rá, miközben a tömeget lestem. Néhányan nagyon furán táncoltak.
- Táncolunk? - kérdezte, amikor odaért hozzám. Kezét odanyújtotta nekem, úgyhogy mosolyogva tenyerébe helyeztem a kezem.
- Igen - válaszoltam.
Egy olyan szám volt, amire igazából csak ugrálni lehetett. Úgyhogy az egymással táncolás itt azt jelentette, hogy egymás mellett táncolunk. De azért így is jól éreztem magam. Amikor véget ért a szám, összemosolyogtunk. Azt hittem ennyi volt, de közelebb hajolt hozzám, és megkérdezte, hogy normálisan is táncolhat-e velem egy kört. Persze igent mondtam.
Bal kezemet a vállára helyeztem, ő a hátamra, jobb kezünket pedig összekulcsoltuk. A szám, amire táncoltunk, nem volt lassú, de azért annyira pörgős se. Mindenki mást táncolt rá, úgyhogy nem lógtunk ki a tömegből.
Valahogy olyan jó érzés volt, hogy testünk összesimult...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése