18.fejezet

Az osztályfőnökünk az órájára pillantott, aztán látva, hogy egy perc és vége az órának, elkezdte diktálni a házi feladatot. Amikor ezzel végzett, a terem hátsó végébe, azaz felénk nézett.
- Lányok, ti gyertek velem - mondta.
Rim és Jinah kelletlenül, de feltápászkodtak a helyükről, és a tanár után mentek. Tudtam, hogy bajok lesznek belőle, ha még mindig nem hajlandók fölvenni az egyenruhát. Most mehetnek az igazgatóhoz - legalábbis gondolom, hogy odamennek. Beszélhetnék a fejükkel, de minek? Úgysem hallgatnának rám, nem használna semmit, és amúgy sem szeretném a saját barátnőimet kioktatni. Arra nem lennék képes, és csak a veszekedés lenne belőle.
Összepakolgattam a könyveimet, és mivel nem tudtam, mikor végeznek a lányok, egyedül indultam haza.

Körülbelül egy órája voltam otthon, amikor Jinah fölhívott, hogy megbeszéljük a délutánt. Abban állapodtunk meg, hogy átmegyek hozzá, és onnan gyalogolunk el a városba, Jung asszonyhoz.
Nem volt túl sok kedvem hozzá, mert tudtam, hogy a fele sem fog beteljesedni annak, amit mondd, tehát teljesen fölösleges ellátogatni hozzá. De ha másért nem, azért teszem, hogy Jinahnak jobb kedve legyen. Biztos nem a legboldogabb, főleg, hogy az osztályfőnök elvitte a dirihez. Egy negyed órával később, amikor együtt sétáltunk, erre rá is kérdeztem.
- Mit mondott az igazgató?
- Semmit - legyintett. - Nem tud mivel fenyegetőzni, csak pár beírással, de az tudod kit érdekel.
- Nem félsz attól, hogy kicsapnak?
- Egyáltalán nem. Azt csinálok, amit akarok.
Ezzel nem egészen értettem egyet, de ráhagytam a dolgot.
- Annyira örülök, hogy eljössz velem - váltott szebb témára. - Kíváncsi vagyok, mit jósol majd neked. Annyira jó! Lehet, hogy kedvet kapsz hozzá, és akkor majd máskor is jössz.
Próbáltam olyan lelkes lenni, mint ő, de nehezen ment.
- Aha, lehet.
- Tudod, azt is megjósolta nekem, hogy rosszabb idők jönnek. Igaza lett. És ő mondta, hogy nem fogok suliba menni, ezért nem is mentem.
Elgondolkoztam azon, mi lett volna, ha mégis megy. Csak azért nem ment, mert tudta, hogy így lesz. De simán változtathatott volna rajta. Nem olyasmiket kéne jósolni, hogy miket fog csinálni, hanem hogy mi fog történni. Így irányítani lehet, hogy mikor mit cselekedjen.
- És egy csomó minden... eddig minden beteljesedett. Remélem, ő tudni fogja, hogy tényleg befejezték-e a fiúk. Csak akkor nyugszom meg, ha az ő szájából hallom.
Kíváncsi voltam, hogy ez a nő tippelgetni szokott-e, vagy hogyan sikerült neki eddig. Elképzelésem se volt.
- Tényleg minden beteljesedett? Minden? - kérdeztem kételkedve.
- Igen - bólogatott. - Ezért imádom. Majd meglátod, nagyon jó.
- Hát jó - vontam vállat.
Nemsokára meg is érkeztünk. Még sosem jártam ezelőtt ilyen helyen, ezért kíváncsi voltam, hogy is néz ki ez az egész. Egy sima lakóház előtt álltunk meg, Jinah pedig megnyomta a csengőt. Egy kis várakozás után ajtót nyitott egy hölgy.
Pont úgy nézett ki, amilyennek egy jósnőt képzeltem: rengeteg karkötő és nyaklánc csörgött a nyakában és a karján, hosszú, színes szoknyát és bő fölsőt viselt. Kicsit idősebb lehetett egy középkorú nőnél, őszülő, hosszú haját egy konttyá tűzte.
- Csókolom -  köszönt vidáman Jinah.
- Sziasztok - mosolygott ránk a nő, mint egy boldog nagymama, aki újra láthatja a kis unokáit. - Gyertek csak, gyertek - tárta szélesebbre az ajtót.
A helyiség, ahová beléptünk, egy előszoba és egy váróterem keveréke lehetett: fogasok, cipőtartók és pár szék volt benn, a falakat pedig színes képek borították. Két ajtót is láttam, mi a jobb oldali felé mentünk. A másik valószínűleg a saját lakása felé vezethetett.
Amikor beértünk a szobába, csodálkozva néztem körül. Középen egy asztal volt, székekkel körülötte, a függönyök behúzva, a falak mentén pedig vitrinek sorakoztak, mindenféle tárgyakkal benne. Elképzelni nem tudtam, mik azok. Ezen kívül rengeteg csecse-becse díszítette a helyiséget. Megéreztem az igen erős füstölő illatát is.
- Foglaljatok csak helyet - mondta a nő, miközben szemben velünk ült le az asztalhoz. - Hogy is hívnak? - kérdezte tőlem kedvesen.
- Sora - feleltem, miközben elhelyezkedtem.
- Sora - bólogatott, a nevemet memorizálva. - Remélem nem okozok csalósást neked.
- Biztos nem - mondtam, bár tudtam, hogy túl sok örömöt sem fog szerezni.
- És, veled mi újság? - fordult barátnőmhöz.
- Úgy tűnik, vége a nehéz napoknak - válaszolta Jinah. - Vagyis... nem tudom pontosan. Ön meg tudja nekünk mondani? Nagyon kíváncsi lennék.
- Hát persze - mondta. - Mindjárt megnézzük.
Fölállt a helyéről, odament az egyik sötét szekrényhez, és kutakodni kezdett benne. Jinah biztatón és izgatottan nézett rám.
Amikor a nő visszajött, valamilyen üveg volt a kezében. Bekente vele a kezét, aztán Jinah tenyeréért nyúlt, aki készségesen nyújtotta oda. Kíváncsian figyeltem, mi fog történni.
- Megnézzük, mi történik veled a következő hetekben, jó?
- Persze - bólogatott. - Mint mindig.
Jung asszony lehunyta a szemét, miközben Jinah kezét fogta. Pár pillanatig néma csöndben koncentrált, aztán elkezdett beszélni.
- Ma este föl fog hívni egy fiú, és nagyon boldog leszel a hívásától. Holnap buliba mész... Vasárnap pedig nagy csapás fog érni.
Én szívem szerint rákérdeztem volna már egy csomó mindenre, de Jinah csak kíváncsian figyelte. Elképzelni sem tudtam, honnan veszi ezeket.
- Hétfőn nem mész suliba, kedden megint nem fogsz egyenruhát húzni, amiért igazgatói figyelmeztetést kapsz. Viszont otthon egyszer fel fogod próbálni, mert kíváncsi leszel, és be fogod látni, hogy annyira nem rossz.
Hülyeségnek tartottam az egészet, de azért figyeltem.
- A fiúk... nem fognak bántani. Egész héten még csak hozzátok sem fognak szólni.
Jinah megkönnyebbülten fölsóhajtott, aztán Jung asszony is kinyitotta a szemét. Kedvesen nézett a barátnőmre, aztán elengedte a kezét, és rám pillantott.
- Most jössz te.
- Előtte lehet egy kérdésem? - kérdeztem.
- Persze.
- Hogy működik ez Önnél? Honnan veszi ezeket...?
- Hallom a fejemben. Látom magam előtt, hogy mi fog történni, kedvesem.
Bizonyára látta rajtam, hogy nem nagyon hiszek benne.
- És mi ez a csapás, ami vasárnap érni fogja Jinah-t?
- Azt sajnos nem tudom.
Nem valami meggyőző - gondoltam magamban, de aztán odanyújtottam a karom. Legyünk hamar túl rajta, utána mehetek haza, és egész hétvégén pihenhetek.
- Nos, nézzük csak.
Nekem is megszorította a kezemet, majd lecsukta szemeit, és várt.
- Ma este sms-re vársz, de nem kapsz.
Egyik pillanatról a másikra elfogott a rémület. Ha ez a nő bármit is szól Baekhyunról Jinah jelenlétében, nekem végem van.
- Szombaton rossz napod lesz. Sok szerencsétlenség fog történni veled. Többek között összetörsz pár dolgot, és megvágod magad... Anyukáddal fogsz főzni, aki elmeséli neked a problémáit. - Kicsi szünetet tartott, aztán folytatta. - Te is ott leszel azon a bulin, és megismerkedsz egy új fiúval. Rossz kedved lesz, de aztán megjelenik a képben a barátod.
Kínosan figyeltem, hogy Jinah felkapja a fejét, és kerek szemekkel néz rám.
- Ó - mosolyodott el a nő. Feszülten figyeltem, és azon imádkoztam, hogy ne szóljon semmit. Reméltem, hogy rájön a titkomra, és tudja, hogy nem szabadna szólnia róla.
- Aggódni fog érted. Szép estének nézel elébe. Másnap viszont...
Itt megakadt, és kinyitotta a szemeit. Zavartság, értetlenség, és döbbenet tükröződött az arcán.
- Mi az? - kérdeztem.
- Érdekes - beszélt magának. - Ilyennel még sosem találkoztam.
Kérdőn felvontam a szemöldökömet.
Felfelé fordította a tenyeremet, és elkezdte nézni. Ujjait végighúzta a vonalakon, aztán hirtelen felpattant, majd kártyákkal tért vissza. Egy szó nélkül elkezdte keverni őket.
Jinahra pillantottam, de ő ugyanolyan értetlenül nézett vissza rám. Jung asszony közben kiterítette a kártyákat, a piros hátterüket felfelé fordítva.
- Húzz egyet - parancsolt rám.
Nem értettem, mi történt éppen, de csináltam, amit kért. Hosszan nézegettem a lapokat, majd véletlenszerűen rámutattam az egyikre. A nő fölvette, és hosszasan nézegette. Megköszörültem a torkomat, mire felkapta a fejét.
- Sajnálom, kedvesem, de...
Megfordította a lapot, ami egy csuklyás alakot ábrázolt, kaszával a kezében. A háttérben egy fekete fa volt.
- ... meg fogsz halni.
Jinahnak elakadt a lélegzete, és úgy nézett rám, mintha szellemet látott volna.
- Meg fogok halni? - kérdeztem cinikusan. - Ne már, azt hittem, halhatatlan vagyok.
Az asszony megrázta a fejét.
- Én a közeljövőt jósolom meg. Most éppen vasárnapról beszéltem. Vagyis a holnaputánról.
Felvontam a szemöldökömet. Most jött el az a pillanat, hogy hivatalosan is hülyeségnek és időpocsékolásnak tartsam ezt az egészet.
- Hogyha egy héttel ezelőtt jöttetek volna, talán több időd lett volna, de így csak két napod maradt. Sajnálom.
Zavart, hogy Jinah elhitte az egészet, pedig nyilvánvaló, hogy hülyeség ez az egész. Egy másodpercig nem gondolkodtam azon, hogy komolyan vegyem.
- Szerintem menjünk - javasoltam. - Köszönöm szépen ezt a...
Nem tudtam, hogy fejezzem be, de nem is volt szükségem rá, mert Jinah közbeszólt.
- Várjunk. Nem tudja, hogyan fog meghalni? - nézett Jung asszonyra.
- Sajnálom, de nem. És azt is sajnálom - nézett rám bocsánatkérően - hogy nem tettem túl jó benyomást rád. De nem én tehetek róla, ez a jövőd. Így legalább fel tudsz készülni rá valamelyest.
Persze, akkor még örüljek is, hogy megjósolta a halálomat. Köszönöm szépen.
Jinah lassan felállt a helyéről, de még mindig nem tért egészen magához a sokkból. Most az egyszer sajnáltam, mert fölösleges dolgokon aggódott, de hétfőn majd meglátja, hogy mindhiába.
- 4000 won lesz - közölte a nő.
Na persze, még fizessek is neki...
Minél hamarabb távozni akartam.


- Jaj, Sora - fakadt ki Jinah, miután kiléptünk az utcára. - Annyira sajnálom!
Megállt, és megölelt, de olyan szorosan szorított, mintha már csak pár napom lenne hátra. Valószínűleg így is gondolta.
- Jinah - mondtam, miután elengedett. - Nem fogok meghalni, oké? Mármint nyilván meg fogok halni valamikor, de minimum hatvan évvel később, jó?
- De a Jung asszony mondta...
- Az engem nem érdekel. Fiatal vagyok, és makkegészséges. Szerinted mégis hogyan halhatnék meg?
- Mit tudom én. Mondjuk Jongin beléd szúr egy kést.
Hangosan felnevettem.
- Igen, biztosan - bólogattam.
- Na, vegyük komolyan.
- Jó. Nem lesz semmi baj.
- De ezek egyértelmű jelek voltak. Az a kaszás emberke a kártyán...
- Figyelj, én nem hiszek egy nőnek, aki hangokat hall a fejében, és abban sem, hogy véletlenül pont a rossz kártyára böktem rá.
- Ez sokkal komolyabb, mint gondolod! Nekem eddig minden beteljesült, most miért lenne más?
- Neked minden beteljesült. Nekem nem, oké?
- De még nekem is mondta, hogy vasárnap valami nagy csapás fog érni.
- Lehet, hogy másra célzott. És amúgy is, a nagy csapás nem feltétlenül rossz, az lehet valami jó dolog is.
- Na persze - felelte hitetlenkedve.
- Figyelj - kezdtem bele. - Rimnek ne mondjuk el, jó? Fölöslegesen aggódna. És ha a végén életben maradok, akkor még inkább.
- Oké - egyezett bele Jinah.
Semmi kedvem nem volt továbbra erről beszélni, de ha másra nem, egyvalamire jó volt: Jinah elfelejtett arról a barátos dologról kérdezni.
És ha már itt tartunk, ebben sem volt igaza a jósnőnek. Hogyan jelenhetne meg a barátom, ha nincs is barátom? Igaz, nem a legjobb kifogás, de bizonyítéknak jó, hogy hülyeségeket beszélt. Elejétől végéig.